Hírek
Kimagasló eredmények Siófok turizmusában
2019-ben ismét rekordot döntött a magyar turizmus a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján, a főbb mutatószámokat vizsgálva túlszárnyaltuk az előző évet. Kiegyensúlyozott külföldi és belföldi vendégforgalom, magas bevételek és dinamikusan emelkedő SZÉP-kártya forgalom jellemezte 2019-ben az ágazatot. A Balaton régió és ezen belül Siófok is nagyon jól teljesített.
A Balaton, mint kiemelt turisztikai régió évek óta a legnépszerűbb, és a 2019-es évben is remekül teljesített. Az ország kereskedelmi szálláshelykapacitásának 30%-a, magánszálláshely-kapacitásának pedig 42%-a található a Balaton régióban. A belföldön pihenők negyede, a külföldről érkezők több mint egy tizede választotta tavaly a Balatont úti célul.
Siófokon az éves összes (kereskedelmi és magán) vendégéjszaka szám 2011 óta folyamatosan nőtt, az elmúlt öt évben az önkormányzat adatai alapján sikerült tartani az egymillió fölötti számot, ami országos szinten is kiemelkedő eredmény. Kifejezetten erős hónap volt a január, és a júniustól szeptemberig terjedő időszak is, valamint kijelenthetjük, hogy a számok alapján a nyári szezont sikerült a tavalyi évben májustól októberig kinyújtani. Ebben az időszakban külföldi turisták is nagy arányban tartózkodtak a városban. A belföldi vendégek átlagosan 2,2, a külföldi vendégek pedig 3,3 napot töltöttek Siófokon.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai között jelenleg még csak a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éves vendégéjszaka számot találhatjuk meg, a magánszálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma nagyban befolyásolni fogja a város országos ranglistán elfoglalt helyét, hiszen Budapest után Siófokon található Magyarország legnagyobb magánszálláshely kapacitása.
A Tourinform irodában 2019-ben a májusi, júniusi és júliusi látogatószámok voltak a legkimagaslóbbak. A siófoki irodában átlagosan egy kicsit több mint 3000 ember fordul meg havonta, a betérő vendégek között pedig tavaly fele-fele arányban oszlott meg a belföldi, illetve a külföldi turisták száma. A 2019-es évben a küldő országok ranglistája sorrendben a következőképpen alakult: 1. Németország, 2. Lengyelország, 3. Csehország, 4. Szlovákia, 5 Ausztria.
Belföldi és külföldi viszonylatban is elmondható, hogy Siófok szállásadó tagjainak tapasztalatai alapján, a városba látogatók összetétele teljesen kicserélődött, egyre több a családos turista. Megjelentek azok a magyar családok, illetve fiatalok, akik még sosem jártak a Balatonnál, főként Kelet-Magyarországról érkeztek, és a nyaralás végén a lehető legtöbb élménnyel szeretnének hazatérni. A legfőbb utazási motiváció a Balaton, a vízparti pihenés és a programokkal, élményekkel egybekötött kikapcsolódás volt mind a belföldiek, mind pedig a külföldiek esetében.
Siófok vendégéjszaka számát természetesen a kedvező időjárásnak és a 2019-es évre összeállított színvonalas programsorozatnak, a Kálmán Imre Kulturális Központ, a BRTK Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház, a Szabadtéri Színpad - SzínPart, a PLÁZS, a Balatoni Hajózási Zrt. turisztikai szolgáltatásainak, a város vendéglátó egységeinek és szálláshelyeinek, valamint a civil szervezetek megannyi programjának is köszönheti. A városi attrakciók között népszerűnek bizonyult az Óriáskerék és a Siófoki Nagystrand és a PLÁZS, de természetesen a város ikonikus épülete, a Víztorony is. A szallas.hu 2019. évi összesített adatai alapján Siófok a TOP 10-es listán az első helyen végzett a belföldi foglalások között, valamint a népszerű eseménykereső oldalon a programturizmus.hu-n is Siófok állt az élen. A város eseményei közül a legkeresettebb a PLÁZS volt.
Mindent egybevetve elmondható tehát, hogy Siófok számára a 2019-es év 2018-hoz hasonlóan pozitív eredményekkel zárult, és a célközönségéhez is elértek a város élményígéretei és programjai, és ismét bizonyította a város, hogy „itt kezdődik a Balaton!”
2021-ben visszatér az ősz egyik legnagyobb balatoni gasztrorendezvénye, a siófoki Halfesztivál!
A gasztroélmények mellett koncertek, kalandos gyermekprogramok és minőségi kézműves termékek várnak a család minden tagjára!
Az, hogy megéri-e a pénzünket egy bármilyen típusú ingatlanba fektetni, sok tényezőtől függ. Mivel Siófok egy népszerű üdülőhely, így az adottságai alapján mindig vonzó lehet a befektetők számára. A
A vendéglátás és szabadidő ágazatban működő vállalkozások mellett a szálláshely-szolgáltatók és az utazásszervezők is mentesülnek január végéig a munkáltatói adóterhek megfizetése alól, de ezt igényelni kell.
Már Siófok város utcáit járva a Mikulás és segítője. Figyeljétek Ti is a fehér színű autókat, Integess a Mikulásnak felirattal.