Hírek

Már igényelhetik a szálláshelyek az elmaradt foglalások utáni támogatást

Mostantól visszaigényelhetik november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük 80%-át a szálláshely-szolgáltatók. Az érintettek az NTAK felületén keresztül, elektronikus űrlap kitöltésével igényelhetik a támogatást, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség még idén folyósít.

A kormány a veszélyhelyzet ideje alatt bevezetett gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló rendeletében határozott a szálláshely-szolgáltatók meghiúsuló foglalásaiból eredő bevételkiesés részleges megtérítéséről. A Magyar Közlönyben pedig éjjel megjelentek a részletszabályok a támogatás igénybevételére vonatkozóan.

A kompenzációt minden, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban regisztrált szálláshely megkapja, amennyiben az NTAK-ba november 8-ig legalább egy foglalása érkezett a november 11. és december 10. közötti időszakra.

A visszaigényelhető összeg mértéke a rögzített foglalások nettó bevételének a 80%-a.

A támogatás feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra.

A támogatási igényt az NTAK-on keresztül, kizárólag elektronikusan lehet benyújtani, az elektronikus űrlap kitöltése egyszerű, csak néhány kattintást igényel. Az igénylésre 30 nap áll rendelkezésre, a folyósítás pedig legkésőbb december 31-ig megtörténik. A minél gyorsabb kifizetés érdekében javasolt december 20-ig az igényléseket beküldeni - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese a bejelentésről készül videójában elmondta, valamennyiünk érdeke, hogy minél több szolgáltató folytathassa tevékenységét, és a szálláshelyek a jövőben is versenyképes szereplői legyenek az újrainduló turizmusnak. A mostani intézkedések nyomán több ezer turisztikai vállalkozás részesül több milliárd forint támogatásban, amely segíti a munkahelyek megőrzését, az ott dolgozó szakemberek pályán tartását.

Az MTÜ tájékoztatása szerint a magyar kormány turizmust érintő támogatása eddig összességében megközelíti a 700 milliárd forintot, meghaladja a 2 milliárd eurót, ami nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőnek számít.

Bővebb információ a támogatás igényléséről, felhasználásáról és az elszámolásról: info.ntak.hu.

 

forrás: turizmus.com

További hírek; fontos információk

2021-ben visszatér az ősz egyik legnagyobb balatoni gasztrorendezvénye, a siófoki Halfesztivál!
A gasztroélmények mellett koncertek, kalandos gyermekprogramok és minőségi kézműves termékek várnak a család minden tagjára!

Az, hogy megéri-e a pénzünket egy bármilyen típusú ingatlanba fektetni, sok tényezőtől függ. Mivel Siófok egy népszerű üdülőhely, így az adottságai alapján mindig vonzó lehet a befektetők számára. A

A vendéglátás és szabadidő ágazatban működő vállalkozások mellett a szálláshely-szolgáltatók és az utazásszervezők is mentesülnek január végéig a munkáltatói adóterhek megfizetése alól, de ezt igényelni kell.

Már Siófok város utcáit járva a Mikulás és segítője. Figyeljétek Ti is a fehér színű autókat, Integess a Mikulásnak felirattal.