Nachrichten

Ezerarcú Siófok - Bella Italia étterem

Az idei tavasz rendkívül nehéz helyzetbe hozta Siófok vállalkozóit is, gyorsan és rugalmasan kellett alkalmazkodniuk a helyzethez annak érdekében, hogy ne álljon meg teljesen az élet. Szerencsére a kitartás és a városi szintű összefogás lassan, de biztosan meghozta gyümölcsét, és az enyhítések után, mostanra már újra nyílnak az éttermek, kávézók, cukrászdák teraszai, rövidesen visszatér az élet Siófok utcáira.

Annyi biztos, hogy az idei nyár sem maradhat el - örömmel mondhatjuk el, hogy bár nem a megszokott módon, de pünkösd hétvégéjén ismét megnyitjuk a siófoki nyári szezont!

Néhány éve útjára indított Ezerarcú Siófok rovatunk a vírus ellenére is töretlenül halad tovább a számára kijelölt cél felé: hogy bemutassa Siófok esszenciáját, vagyis azokat az embereket és vállalkozásokat, akik nap mint nap lelkesen dolgoznak azért, hogy a hozzájuk betérő vendégeknek megmutassák, Siófok egy ezerarcú város, amely sokszínű kínálatával és vendégszeretetével méltán állítja magáról, hogy „itt kezdődik a Balaton!” Ezúttal Dávid-Tóth Sándort, a Fő téri Bella Italia étterem tulajdonosát kérdeztük tapasztalatairól és terveiről.

 

Milyen változásokat hozott az étterem életében a járvány és a veszélyhelyzet?

Mi március 16-án bezártunk, két hétre teljesen leálltunk. Két hét után folytattuk a kiszállítást, amit már 10 éve csinálunk, de drasztikusan nem emelkedett meg a forgalmunk. Borzalmasan nehéz volt túlvészelni ezt az időszakot. Mindenki elkezdett kiszállítani, de a visszajelzések alapján büszkén mondhatom, hogy a mi visszatérésünket már nagyon várták az emberek.

Mennyire volt nehéz átállnotok erre az új, csak kiszállítással foglalkozó rendszerre? Hogyan élték meg a szakácsok, hogy most mindent dobozokba kellett csomagolniuk?

Nekünk nem a kiszállítás fő profilunk. Eddig a szakácsaink is szükséges rosszként tekintettek rá, most pedig hirtelen ez lett az egyetlen feladatuk. Teljesen más az árumennyiség is. Az eddig megszokott 50-100 adag helyett most 20-30 adagra kellett főzni. Volt olyan vendégünk, aki évekig rendelte tőlünk a pizzát, mert a miénket tartotta a legjobbnak, egyszer megkóstolta itt helyben, és azt mondta, hogy ég és föld. Teljesen más, amikor a pizza a kemencéből egyenesen a tálra kerül, és az, amikor egy dobozba kell csomagolni.

Hogyan érintette a vírushelyzet a csapatodat? Kellett csökkentened a dolgozói létszámon?

Maradt a csapat teljesen. A konyhán a 8 fő helyett egyszerre csak 2 fő dolgozott, így voltak forgásban.  A felszolgálók beálltak futárnak, takarítottak, felújítottak. Ha tovább maradt volna ez az állapot, inkább bezártam volna, mert nehéz volt ezt az időszakot így megélni, nagy az anyagi veszteség. 

Volt olyan tervetek, ami a vírus miatt végül nem valósulhatott meg?

Volt, volt. Az étterem most 10 éves, ezt a születésnapot szerettük volna megünnepelni, ez pont az április-májusi hónapokra volt tervezve. Így most csak szerény kis ünnep lesz, hiszen a budget is máshova megy. Az étterem belső terét viszont teljesen felújítottuk! Idén már csak szeretnénk nullásra kihozni ezt az évet és megtartani az embereket.

A jelenlegi szabályoknak milyen módon tudtok megfelelni? Hogy tudjátok megoldani a vendégek biztonságos fogadását az étteremben?

Szerencsés helyzetben vagyunk, mert akkora teraszunk van, hogy bőven be tudjuk tartani az előírt 2 méteres távolságot a vendégek között. Folyamatosan fertőtlenítünk mindent, az étterem több pontján van kézfertőtlenítő, a mosdóból kijövet, az étterembe bejövet, és a teraszon is. A dolgozókon is maszk, kesztyű.

Mit üzennél a jövőben Siófokra látogatóknak?

Nyugodt szívvel jöjjenek, de legyenek fegyelmezettek. Én úgy gondolom, hogy a városban mindenki megteszi a kellő előkészületeket, felkészülten várja a vendégeket. A legfontosabb, hogy az egészségét mindenki megőrizze, hogy vissza tudjuk állítani a régi rendet, és mindenki félelem nélkül ülhessen be egy étterembe. De ez csak közösen sikerülhet, közös felelősségünk. Hajrá Siófok!

Weitere Neuigkeiten, wichtige Informationen

Ab 0:00 Uhr am 9. Mai (Samstag) bis 24 Uhr am 10. Mai (Sonntag) werden neue Beschränkungen in Siófok einleiten, was für die ganze Wochenende gelten.Die Beschränkungen hat dr. Róbert Lengyel (Bürgermeister von Siófok) im Facebook angemeldet.

 

 

Mit der Milderung der Beschränkungen kann man zahlreich aus den Terrassen und den Gartenlokalen der Restaurant, Konditorei, Bäckereien, Cafés in Siófok wieder vor Ort verbrauchen. In den gastgebenden Geschäfte darf man sich nur aufhalten, wo man mit Mitnahme oder Auslieferung bestellen kann! Bei diesen Geschäften ist die Tragung der Maske verbindlich!

 

Der Umbau der Baross Brücke (zwischen die Indóház Strasse und der Kreisverkehr der Vitorlás Strasse) hat auf unbestimmte Zeit ausgesetzt.

 

Ab 0:00 Uhr am 1. Mai (Freitag) bis 24 Uhr am 3. Mai (Sonntag) werden neue Beschränkungen in Siófok einleiten, was für die ganze Wochenende gelten.Die Beschränkungen hat dr. Róbert Lengyel (Bürgermeister von Siófok) im Facebook angemeldet.

Informationen über die Maßnahmen, die Verschließungen, sowie die Programmwegfallen wegend des Coronavirus (COVID-19) in Siófok.

Wir erfrischen und erweitern laufend diese List!