Hírek

Elhunyt Siófok első díszpolgára, Varga Imre

96 éves korában elhunyt Varga Imre, Siófok egyik leghíresebb szülötte. A Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész, érdemes művész a 20. század egyik legfontosabb hazai szobrásza volt. A nemzetközileg is ismert és elismert művésznek itthon és külföldön mintegy 300 alkotása látható, nagyrészt az ő szobrai díszítik Siófok Fő terét is.

Varga Imre 1923-ban született Siófokon. Már 1937-ben, 14 éves korában csoportos kiállításon szerepelt Párizsban festményekkel és rajzokkal. Utána azonban nem művészi karrierjét építette tovább: a Műegyetemen aeuronautikát tanult, a második világháborúban pedig repülőtisztként szolgált. Hadifogságba került, majd Magyarországra visszatérte után egy ideig még gyári munkásként is dolgozott Budapesten. Egy szerencsés véletlennek, a Pátzay Pál szobrászművésszel való találkozásnak köszönhető, hogy 1950-ben bekerült a Magyar Képzőművészeti Főiskolára. 1956-ban diplomázott Pátzay Pál és Mikus Sándor növendékeként.

1967-ben volt először egyéni kiállítása Budapesten, majd a ’70-es évektől kezdve rangos képzőművészeti eseményeken vett részt egész Európában. Hazai és külföldi tereken, múzeumokban, középületekben és templomokban mintegy 300 alkotását helyezték el.

A szobrászat minden területén aktív volt, de a legjelentősebbek köztéri, monumentális alkotásai, amelyekből szülővárosában, Siófokon összesen 20 alkotás található. A Fő téren látható Szoborparkban áll többek közt a Vénusz születése, II. Rákóczi Ferenc szobra, a Memento a II. magyar hadseregért és a Várakozók (vagy Esernyősök). De emellett a Kálmán Imre Kulturális Központban, a Jókai parkban, a Szent Miklós parkban és sok más siófoki intézményben és parkban is megtalálhatóak a munkái.

Több jelentős portrészobra is látható a városban. A karosszékében szerényen, békésen, mégis elegánsan üldögélő Kálmán Imre, akinek operettjeit is meg lehet szólaltatni a Millennium parkban emelt Zenepavilonban, szinte azt az érzést kelti a látogatóban, mintha a zeneszerző vendége lenne. Mind az operettszerző, mind pedig a Jókai parkban hintón ülő Krúdy Gyula szobra is jól mutatja Varga Imre azon törekvését, hogy a műveket a környezetükhöz igazodva helyezze el a térben, és deheroizálja, az emberekhez közelebb hozza az alkotásokat és azokon ábrázolt személyeket. Erre példa a budapesti Nagymező utcában található, kerítésnek támaszkodó Radnóti Miklós szobra is.

Munkáinak másik fontos jellegzetessége, hogy egy-egy szobron többféle anyagot és megmunkálásmódot ötvözött. Szinte mindegyik siófoki szobra a bronz és krómacél különleges találkozásának példája, de ilyen a kifejezetten újító szellemű holokauszt emlékmű is, az 1990-ben elkészült Emanuel-emlékfa a budapesti Dohány utcai zsinagóga hátsó kertjében.

Egyik legjellegzetesebb siófoki alkotása a Vénusz születése szobor, amely 1988-ban került a város Fő terére egy nagy medencébe szökőkútként. Vénusz születésének három elemét, a vizet, a szelet és a napot ábrázolta itt a művész. A Nap egy arany női alak és bronzfekete árnyéka, és a két kecses alakot csillogó fémvitorla köti össze, a szél. A harmadik elem, a víz pedig maga a valóságában folyik az alatta lévő medencébe. Bár a városközpont 2005-ös felújításakor a nagyméretű medencét elbontották, a szökőkút-szobor természetesen a mai napig ott áll, saját kis szegletében a Fő téren.

Siófok büszke Varga Imre munkásságára, és a város központjában korzózva valójában egy állandó Varga Imre-kiállítást tekinthetünk meg. A Fő tér 2012-es átépítésekor is szeretett volna a város egy szobrot a művésztől, amely tökéletesen kiegészíti a Fő tér modern, 21. századi hangulatát. Így került gróf Széchenyi István szobra a Víztorony szomszédságába. A különleges szobor a Kisfaludy gőzhajón ábrázolja Széchenyit, az alkotást pedig egy szökőkút veszi körül.

Varga Imre hosszú élete és több mint 60 éves pályafutása során számos hazai és nemzetközi díjat és kitüntetést kapott. Már főiskolásként, 1969-ben megkapta a Munkácsy-díjat, majd 1973-ban a Kossuth-díjat is és két évvel később Érdemes Művész lett. 2003-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2004-ben Prima Primissima díjas lett.

Varga Imre a nemzetközi karrier és a számos hazai és külföldi megbízás mellett is szakított időt arra, hogy Siófok életében is aktív szerepet vállaljon. A Siófoki Alkotók Körének elnöke volt, a Siófoki Városvédő és Szépítő Egyesületnek pedig tiszteletbeli elnöke. Kimagasló képzőművészeti érdemeiért Varga Imrét választották elsőként Siófok Város Díszpolgárává, 1985-ben. Emlékét és műveit azóta is büszkeséggel őrzi és gondozza a város.

 

 

Fotó: MTI/Czimbal Gyula

További hírek; fontos információk

Mindenki életét gyökeresen felbolygatták a koronavírus elleni védekezés miatt bevezetett intézkedések. A szerencsés helyzetben lévők otthonról folytathatják tovább munkájukat. A home office a gyermekes családok esetében viszont egy igencsak kihívásokkal teli feladat. Az iskolák bezárásával minden diák otthonról a digitális oktatás keretein belül folytatja tanulmányait. Sok család hétköznapjait borította fel ez az új helyzet, de mindenki igyekszik a tőle telhető maximumon teljesíteni. Nem csak a felnőtteknek, de a gyerekeknek is gyökeresen megváltozott a megszokott napi rendje. Szerencsére az interneten rengeteg tippet olvashatunk azzal kapcsolatban, hogyan kezeljük a kialakult helyzetet, de természetesen minden család egyedi, így biztosan egyéni megoldásokra is szükség lesz.

A koronavírus-járvány elleni védekezés során mindennél fontosabb, hogy figyeljünk egymásra és tartsuk be a hatóságok által előírt szabályokat. A város minden lakójának védelmében 2020. április 2-ai hatállyal rendelet szabályozza, hogy Siófok közigazgatási területén az egyidejűleg többek által látogatott helyekre, főképp üzletekbe, vásárcsarnokba, szolgáltatókhoz, hivatalokba kizárólag szájmaszkban, vagy azt helyettesítő, a szájat, orrot eltakaró textilben (sál, kendő) lehet belépni. A szabályok elmulasztása, megszegése 5.000 Ft-tól 200.000 Ft-ig terjedő bírságot von maga után.

Információ a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről, bezárásokról valamint programelmaradásokról Siófokon. 

A listát folyamatosan frissítjük és bővítjük! (frissítve 04.01. délután)

A megszokott hétköznapjaink átalakultak, de a megszokott ízekről senkinek nem kell lemondanunk! Gondosan összegyűjtöttük nektek, hogy az otthon kényelméből, hogyan tudjátok beszerezni a kedvenc ételeitekhez az alapanyagokat, vagy időt és energiát spórolva honnan tudtok kész ételt rendeli. 

Péntek estére  valószínűleg már a család minden tagja túl van egy nehéz és kimerítő héten. Kinek a digitális oktatás, kinek a home office kihívásai nehezítették a napi rutinját, kinek pedig a megszokott munkába járással, de a rendkívüli szabályok, korlátozások betartásával teltek a dolgos hétköznapok.