Terms and Conditions

Adatvédelmi tájékoztató

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, pályázatokon, vagy regisztrációkon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben, online módon megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek.

Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Egyesületünk érdekeltségébe tartozó cégektől, rendszeres jelleggel adott cégek,  akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Ennek formája lehet adott témájú hírlevél, vagy telefonos megkeresés, postai úton való levél.

Az érintettek Egyesületünktől felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését.

Szerzői jogi tájékoztató

A Honlapon az Üzemeltető által közzétett tartalmakat felhasználni kizárólag az 1999. évi LXXVI. törvény keretein belül szabad.

Amennyiben Ön a saját weboldalára tartalmat kíván átvenni a Honlapról, azt kizárólag oly módon teheti meg, hogy a cikk címét és tartalmának rövid összefoglalóját (leadet) a képi elemek nélkül, változatlan tartalommal és hiánytalanul átveszi a Honlapról, és a forrást megjelölve a cikk teljes tartalmára mutató hiperhivatkozást (közvetlen linket) helyez, el a címben vagy a lead alá.

Ettől eltérő módon vagy mértékben történő tartalmi átvétel szerzői jogot sért, és minden esetben jogi következményeket von maga után, továbbá minden egyéb a törvényi korlátozást átlépő felhasználás csak az Üzemeltető előzetes, írásbeli engedélyével lehetséges.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Látogató mint szerző (továbbiakban: Szerző) a jelen weboldal részére továbbított, szerzői jogvédelem alá eső művek (továbbiakban: Mű/Művek) szerzője a továbbítással hozzájárul ahhoz, hogy a Műveket Egyesületünk felhasználja, azokat hasznosítsa, valamint a Művek felhasználási és vagyoni jogait átruházza.

A Szerző a továbbítással hozzájárul a Művek időben és térben nem korlátozott felhasználásához, valamint lemond a felhasználási és a vagyoni jogok átruházásával kapcsolatos jogairól Egyesületünk részére és azok részére, akiknek Társaságunk felhasználási jogot enged, a felhasználási és/vagy vagyoni jogokat átruházza.

A Szerző a továbbítással kifejezetten lemond a Műveknek a Egyesületünk részéről történő további felhasználásával, a felhasználási és vagyoni jogok értékesítésével, átruházásával kapcsolatos vagy azzal összefüggő bármilyen díjigényéről.

Az érintettek Társaságunktól felvilágosítást és tájékoztatást kérhetnek a Művek felhasználásáról és további kezeléséről.

Moderálási alapelveink

siofokportal.com a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) vonatkozó ajánlása alapján, az interneten megjelenő felhasználói fórumokat, Véleményeket az Alkotmányban biztosított kommunikációs alapjogok kiteljesedése eszközeinek tekinti. Az Alkotmánybíróság több határozatában is hangsúlyozta, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára való tekintettel védjük. A véleménynyilvánítási szabadság alapvető célja annak a lehetőségnek a biztosítása, hogy valaki mások véleményét formálja, másokat meggyőzzön saját álláspontjáról. A véleménynyilvánítás szabadsága általában mindenféle közlés szabadságát magában foglalja, mégpedig függetlenül a közlés módjától és értékétől, erkölcsi minőségétől és többnyire valóságtartalmától is. A véleménynyilvánítás szabadságának kizárólag külső korlátai vannak; amíg egy ilyen alkotmányosan meghúzott külső korlátba nem ütközik, maga a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett, ennek korlátozása alkotmányellenes. Tekintettel arra, hogy a Véleményekben szereplőközlések nem a tartalomszolgáltató információi, véleményei, azok ellenőrzésére csak utólag van mód. Az MTE véleménye szerint a tartalomszolgáltatóknak elsődlegesen arra kell törekedniük, hogy a kifogásolt felhasználói közlésekkel kapcsolatos ellentétes vélemények, információk azonos felületen való megjelenítése megtörténjen, biztosítva a véleménynyilvánítás szabadságát.

Ennek megfelelően a következő alapelvek szerint moderáljuk fórumainkat, Véleményeket illetve a cikkekhez tartozó hozzászólásokat:

- Korlátlan felelősséget csak az általunk szerkesztett tartalmakért vállalunk.

- Ugyanakkor fenntartjuk a jogot a személyiségi és kisebbségi jogokat, az alkotmányos elveket sértő, illetve az öncélúan durva, trágár, ízléstelen, alpári hangnemben fogalmazott hozzászólások törlésére, amint azok tudomásunkra jutnak.

- A fórumokat, Véleményeket, hozzászólásokat moderáljuk, ám elkerülheti figyelmünket egy-egy törvénysértés.

- Hitelrontó, lejárató, becsmérlő hozzászólásokat a moderátor kivizsgálja és a vizsgálat végéig az adott objektum Véleményezési lehetőségét felfüggesztheti, a további jogsértések lehetőségének megakadályozásának elejét véve! Vizsgálat után a moderátor dönt a szankciók mértékéről!

Ezért ha ilyen, vagy egyéb vitatható tartalmú hozzászólással találkozik, kérjük, jelezze ezt az info@siofokportal.com  e-mail címen.

Az Siófoki Fürdőegylet és Turisztikai Egyesület jelen weboldal tulajdonosa és üzemeltetője, nem vállal felelősséget a fórum- és egyéb szolgáltatásoldalain a szolgáltatók által és a látogatók által elhelyezett üzenetekért és csatolásokért (kép, hang, videó és bármilyen más média). A felelősség az üzenetet és a csatolást elhelyező személyt terheli.
 

Siófoki Fürdőegylet és Turisztikai Egyesület által Minden jog fenntartva.

Az oldalak tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges!