Hírek

MTÜ: októberben Budapest, Hajdúszoboszló és Eger volt a legnépszerűbb

Mivel a Magyar Turisztikai Ügynökség által üzemeltetett Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba valamennyi szálláshelytípustól naponta érkeznek adatok, akár hónapokról, akár egy-egy rövidebb, a turisztikai ágazat számára kiemelt időszakról is részletes kép rajzolható fel.

Az alábbiakban a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) trendriportját olvashatják, amely a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) beékezett adatok alapján készült az októberi turisztikai forgalomról.

Október: 1,6 millió vendégéjszakából 1,4 millió hazai

A Magyar Turisztikai Ügynökség október közepéig tartó kampánysorozatával a hazai élmények bemutatásán keresztül mutatta be a négy évszakos programkínálatot, és ösztönözte utazásra a belföldieket. A sorozat a Balaton őszi turisztikai kínálatának népszerűsítésével kezdődött, majd ezzel párhuzamosan indult el az egész Magyarországot fókuszba állító kampány.

Az október 23. és november 1. közötti őszi szünetre megélénkülő belföldi vendégforgalomnak is köszönhető, hogy 2020 októberében 627 ezer vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, közülük 591 ezer volt hazai. A szálláshelyek 1,6 millió vendégéjszakát regisztráltak, ebből 1,4 milliót belföldi utazók töltöttek el. A tavaly októberi belföldi vendégéjszakaszám 87%-a valósult meg októberben. A tizedik hónapban érkezett összes vendég 91%-a ismét vidéki szálláshelyekre utazott, és ott 1,4 millió vendégéjszakát töltött el. A vidéken megszálló vendégek 96%-a volt hazai, ők a vidéki vendégéjszakák 92%-át adták.

A vidéki szálláshelyek közül, szeptemberhez hasonlóan ismét a szállodák voltak a legnépszerűbbek, az összes vendégéjszaka közel felét, 49%-át töltötték el itt az utazók. További 33%-ot egyéb és magánszálláshelyeken, 10%-ot panziókban, 4%-ot pedig közösségi szálláshelyeken.

Ukrajna, Németország, Románia a top küldőországok októberben

A Balaton turisztikai térség mellett, ahol az összes belföldi vendégéjszaka 19%-a csapódott le az elmúlt hónapban, a hazai vendégek körében a Mátra–Bükk (14%) és a Budapest környéke (8%) turisztikai térségek, valamint a főváros (9%) voltak a legnépszerűbbek. A külföldiek körében továbbra is Budapest volt a legkedveltebb, az összes külföldi vendégéjszaka 44%-a itt realizálódott. Ezt követően Budapest környéke (7%), valamint Debrecen és térsége (7%) voltak a leglátogatottabbak a külföldi vendégéjszaka-számok alapján. Az októberre hatályos rendelkezések alapján turisztikai céllal csak a Visegrádi Négyek országaiból érkezhettek külföldiek Magyarországra. Azonban üzleti, tanulmányi vagy egészségügyi ellátási céllal más országok állampolgárai is beléphettek. Ezért is lehetséges, hogy az októberi adatok alapján a legtöbb külföldi Ukrajnából, Németországból, Romániából, Dél-Koreából és Ausztriából érkezett.

 

A 10 leglátogatottabb település
Fotó: MTÜ

Az októberi 1,6 millió vendégéjszakának a 34%-a a leglátogatottabb 10 településen realizálódott.

Az elmúlt hónap vendégéjszaka-számai alapján a fővárost Hajdúszoboszló követte, majd Eger, Miskolc, Gyula. A TOP 10 település ezek mellett Balatonfüred, Szeged, Hévíz, Zalakaros és Debrecen voltak. Az összes vizsgált városban a belföldi vendégéjszakák domináltak (átlagosan 80%), a legtöbb külföldi vendégéjszaka Budapestet követően Debrecenben, valamint Szegeden valósult meg.

Továbbra is a Balaton a legnépszerűbb térség

Az MTÜ őszi belföldi kampányának is köszönhető, hogy még októberben is a Balaton volt a legnépszerűbb turisztikai térség. Az összes októberi vendégéjszaka 17%-a itt realizálódott. A balatoni szálláshelyekre 112 ezer vendég érkezett a tizedik hónapban, akik 274 ezer vendégéjszakát töltöttek el. A vendégek 63%-a szállodákban, míg 27%-a egyéb és magánszálláshelyeken, további 6%-a panziókban szállt meg.

A térségben az elmúlt hónapban is a belföldi vendégek domináltak, az összes vendégéjszaka 97%-át a magyarok adták. A belföldi vendégek legkedveltebb települései az eltöltött vendégéjszaka-szám szerinti sorrendben Balatonfüred, Zalakaros, Hévíz, Siófok és Veszprém voltak.

 
Budapest a legkedveltebb a belföldi utazóknál

Októberben 53 ezer vendég érkezett a fővárosba, és 212 ezer vendégéjszaka adata került be az NTAK-ba, ezeknek 44%-a szállodákban realizálódott. További 36% budapesti egyéb és magánszálláshelyeken, 17% pedig közösségi szálláshelyen valósult meg.

A külföldieknek leginkább kitett Budapesten szeptemberhez hasonlóan októberben is több volt a belföldi vendég. A fővárosban megszálló összes utazó 77%-a hazai volt, az eltöltött vendégéjszakák 60%-a szintén belföldiektől származott.

Vendégek száma Budapesten
Fotó: MTÜ

 
Az őszi szünetben idén is utaztak a családok

Az október 23.–november 1. közötti őszi szünet kilenc éjszakáján az ország szálláshelyein 267 ezer vendég szállt meg, ez a teljes októberi vendégszám 43%-a. A turisztikai térségek közül a legtöbb vendég, 48 ezer a Balaton (18%), 40 ezer a Mátra—Bükk (15%) és 21 ezer a Budapest környéke (8%) turisztikai térségekbe érkezett ebben az időszakban. Az október hónapban eltöltött 1,6 millió összes vendégéjszaka 39%-a, 618 ezer ebben az időszakban realizálódott, így egyértelműen megállapítható, hogy többen indultak útnak, mint a hónap korábbi napjain.

A leglátogatottabb település Budapest után Eger, Hajdúszoboszló, Miskolc és Gyula voltak.

Vendégéjszakák száma
Fotó: MTÜ

Az őszi szünet időszakában a szálláshelyeken megszállt vendégek átlagéletkora 36 év volt. Ez alacsonyabb, mint a hónap korábbi időszakában, amikor az átlagéletkor 41 év volt. Az érték csökkenése részben annak is köszönhető, hogy az iskolai szünetet kihasználva többen gyermekekkel látogattak el az ország valamely térségébe. A legmagasabb átlagéletkor, 39 év Gyula és térsége vendégeinél volt megfigyelhető, a legalacsonyabb, 34 év a Mátra—Bükk, valamint Tokaj és Nyíregyháza turisztikai térségekben.

Az egy szobára eső vendégszám magasabb értéket mutat az őszi szünetben, mint október korábbi időszakaiban, ami újabb jele annak, hogy több, nagyobb létszámú család választotta az ország valamely szálláshelyét kikapcsolódásként.

 
Hosszú hétvégék

Idén szinte az összes állami és egyházi ünnep hosszú hétvégével volt egybeköthető, így összesen öt alkalommal pihenhettünk egy vagy két nappal tovább: húsvétkor, május elején, pünkösdkor, augusztusban és októberben. Mivel az áprilisi és a május eleji hosszú hétvégék még a világjárvány miatti kijárási korlátozások idejére estek, azokon a napokon a vendégszám adatok alacsonyak voltak, 10, illetve 11 ezer vendég szállt meg a hazai szálláshelyeken. A korlátozások feloldását követően a pünkösdi hosszú hétvége volt az első hétvége, amikor a belföldi vendégforgalom megélénkülhetett a nyári szezon beindulása előtt. A május végi, pünkösdi hosszú hétvége három napján 75 ezer, az augusztus 20-i hosszú hétvége három napján 346 ezer, míg az október 23-i hosszú hétvége három napján 148 ezer vendég szállt meg a hazai szálláshelyeken, az októberi vendégek 94%-a belföldi volt.

Vendégek megoszlása a hosszú hétvégéken
Fotó: MTÜ

 

Az októberi hosszú hétvégén a szálláshelyek közül a legnépszerűbbek a szállodák voltak, a vendégek fele ezeket választotta. Ezt követték az egyéb és magánszálláshelyek 33%-kal, majd a panziók 10%-kal. Az év korábbi hosszú hétvégéivel összehasonlítva az egyéb és magánszálláshelyek részesedése októberben volt a legalacsonyabb, ami tükrözi ezen szálláshelytípus erős szezonalitását is.

A vendégek területi eloszlásában is nyomon követhető a nyári szezon hatása a hosszú hétvégéket vizsgálva. Az augusztus 20-i hétvégén a Balatonhoz (39%) érkezett a legtöbb vendég, ezt követően pedig a Debrecen és térsége (7%), valamint a Mátra—Bükk (7%) turisztikai térségekbe. Ezzel szemben az október 23-i hétvégére a Balaton részesedése 20%-ra csökkent, a Mátra—Bükk térségé pedig 14%-ra erősödött a vendégek számának megoszlását tekintve, a harmadik legnépszerűbb térség pedig Budapest környéke lett. Tavasszal a pünkösdi hosszú hétvége az októberihez hasonló arányokat mutatott a vendégek megoszlását tekintve, a három legnépszerűbb térség ugyanaz volt, mint az október 23-i hétvégén.

 
2020. január–október összesített adatok

Az idei év első tíz hónapjának összesített adatai alapján 7,7 millió vendég 21,5 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken, a vendégek 78%-a belföldi volt. A szállodák 3,7 millió vendéget és 9 millió vendégéjszakát regisztráltak. Az összesített adatok alapján októberrel bezárólag a budapesti szálláshelyeken 1,2 millió vendég szállt meg, és 3,4 millió volt a vendégéjszakák száma. Az év első tíz hónapjában a vidéki szálláshelyeken 6,5 millió vendég szállt meg, akik 18,1 millió vendégéjszakát töltöttek el. Míg a teljes időszakra vonatkozóan vidéken a belföldi vendégek voltak többségben, 87%-ban, addig Budapesten a külföldiek 70%-ban.

 

Összesített adatok
Fotó: MTÜ

 

forrás: turizmus.com

További hírek; fontos információk

2021-ben visszatér az ősz egyik legnagyobb balatoni gasztrorendezvénye, a siófoki Halfesztivál!
A gasztroélmények mellett koncertek, kalandos gyermekprogramok és minőségi kézműves termékek várnak a család minden tagjára!

Az, hogy megéri-e a pénzünket egy bármilyen típusú ingatlanba fektetni, sok tényezőtől függ. Mivel Siófok egy népszerű üdülőhely, így az adottságai alapján mindig vonzó lehet a befektetők számára. A

A vendéglátás és szabadidő ágazatban működő vállalkozások mellett a szálláshely-szolgáltatók és az utazásszervezők is mentesülnek január végéig a munkáltatói adóterhek megfizetése alól, de ezt igényelni kell.

Már Siófok város utcáit járva a Mikulás és segítője. Figyeljétek Ti is a fehér színű autókat, Integess a Mikulásnak felirattal.