News

Useful information

2020-ban is díjazott a siófoki Tourinform az 'Év Kutyabarát Helye' pályázatán

2020-ban is megmérettették magukat a kutyabarát szolgáltatók az "Év Kutyabarát Helye" társadalmi kampányban. Több kategóriában ismét számos szolgáltató jelentkezett, köztük a siófoki Tourinform iroda is, mely a különdíjban részesült.

A már 6 évvel ezelőtt, 2014-ben indult „Év kutyabarát helye” társadalmi kampány célja a hazai kutyabarát filozófia népszerűsítése, mely az utóbbi évek tapasztalatai alapján óriási érdeklődést váltott ki a kutyások körében. A kampányban a már megszokott módon, online felületen adhatták le szavazataikat a kutyabarátok különböző kategóriákban. A közönségszavazatok mellett a Kutyabarát csapat zsűrije is díjakat osztott ki, valamint a kampány kiemelt partnerei is adtak át különdíjakat.

A korábbiaktól eltérő módon idén a szervezők eltörölték a nevezési díjat, ezzel is támogatva a turizmus és vendéglátás szektorban résztvevő helyeket a jelenlegi helyzetre tekintettel.

Idén komoly megpróbáltatásokon mentek keresztül vendéglátó- és szálláspartnereink, de ahogy a kampány sikere is mutatja: kutyabarát hozzáállásuk töretlen maradt! Örömmel tapasztaltuk, hogy a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére is sokan ismét megmutatták kutyabarátságukat. Az Év Kutyabarát Helye kampány egyik fő célkitűzése, hogy minden év októberében kiemelten népszerűsítse a kutyás turizmust és életmódot, valamint a felelős kutyatartást. A kampányban közreműködők méltó módon képviselik a kutyabarát filozófiát, büszkék vagyunk minden résztvevőre!” – számolt be Sziládi-Kovács Tibor, a kampány projektvezetője.

Az Év Kutyabarát Helye 2020 díjazottjai

Étterem kategória:

Közönségdíj: Hari Kebab, Budapest

Zsűridíj: Murcos Étterem, Nyíregyháza

Kutyabarát Balaton különdíj: Nagyi kertje Teaház és Étterem, Aszófő

Funzine különdíj: Gléda Vendéglő, Budapest

Purina ProPlan különdíj: Esetleg Bisztró, Budapest

Elanco Animal Health különdíj: Input Kitchen & Bar

Kávézó kategória:

Közönségdíj: Cafe Mug, Pápa

Zsűridíj: Pesti Palánta, Budapest

Kutyabarát Balaton különdíj: BAB Kávézó, Balatonalmádi

év kutyabarát helye

Cukrászda kategória:

Közönségdíj: Márton cukrászda, Balatonlelle

Zsűridíj: Pitypang cukrászda, Budapest

Romkocsma/pub/söröző kategória:

Közönségdíj: zip’s BEER and Tapas, Miskolc

Zsűridíj: Fadrusz söröző, Budapest

év kutyabarát helye

Szálloda kategória:

Közönségdíj: Szépalma Hotel, Porva-Szépalmapuszta

Zsűridíj: Petneházy Club Hotel, Budapest

InfoPont különdíj: Bonvital Wellness&Gastro Hotel****superior, Hévíz

Panzió/vendégház kategória:

Közönségdíj: Pro-Village Franciska Major, Sopronkövesd

Zsűridíj: Körtefa Vendégház, Alsópetény

év kutyabarát helye

Munkahely kategória:

Közönségdíj: AGORA Szombathelyi Kulturális Központ, Szombathely

Zsűridíj: United Consult K2 Kft., Budapest

InfoPont különdíj: Tourinform iroda, Siófok

 

Forrás: kutyabarat.hu

More news, important information

We inform the residents and guests of Siófok that the prologue of Tour de Hongrie international bicycle race will take place on 11th June. A closed circle route will be introduced (shown on the map) to ensure the safety of the race. Periodic traffic restriciton is expected in the area of the route the day before. 

 

June 11th 2019 from 13:00 to 18:30 : full roadblock on the circle route.

Vehicles can not access the route shown on the map in this period. 

On the pass points shown on the map periodic pedestrian crossing will be available.

For more information visit www.siofok.hu

 

 

On 14 August 2018, Tour de Hongrie bicycle race will start from Siófok. Regarding this traffic changes are expected during the day.

With 8 winning applications, the Tourism Association of Siófok has received the following title Marketing Capital for Siófok.

 

Hundreds of children and adults were doing sports in Siófok on May 30, the Challenge Day, which gave the city to third place in the competition.

In 2018, Balaton Hajózási Zrt. Will organize the National Regatta, the National Sailing Club of Hungary Settlement at Siófok on June 9-10. On the occasion of the 50th anniversary of Siófok's birth, 50 settlements will be hosted by the organizers - says BAHART in his statement.