Szolgáltatók

 

2020. november 11-től a Kálmán Imre Emlékház határozatlan időre bezár.

 

Kálmán Imre élete című állandó kiállítás

Kálmán Imre születésének 105. évfordulója alkalmából 1987. október 22-én emlékkiállítás nyílt Siófokon, a szülőházában.
Az épületbe belépve a korabeli Siófok, a múlt század hangulatát tapasztalhatják meg a látogatók. Nem véletlenül kerültek a régi képeslapok a bejárati folyosó falára, hiszen Siófok éppen Kálmán Imre születésének idején kezdett jelentős fürdőhellyé válni.

A szülőház földszinti termeiben megtekinthető kiállítás bemutatja Kálmán Imrét, az embert, pályafutásának fontosabb állomásait és magánéletének különböző szakaszait. A tárlat magában foglalja azokat a helyeket, ahol élete során a zeneszerző megfordult.

A kiállításhoz számos személyes tárgyat a zeneszerző felesége, Vera Kálmán (1910-1999), két gyermeke Yvonne és Charles, valamint magyarországi rokonai adományoztak.

Íme néhány érdekesség: a mester zongorája, szék, amelyen első operettjét írta, eredeti kották, kezének gipszlenyomata.


A kor hangulatát, a zeneszerző munkásságát nem csak a kiállított tárgyak, hanem a termekben hallható operettek is megidézik.

A Kálmán Imre Emlékház emeleti részén képzőművészeti galéria működik. Időszaki kiállításokon magyar művészek alkotásait tekinthetik meg a látogatók.

Jegyárak:

  • Felnőtt: 500,- Ft
  • Diák: 250,- Ft
  • Nyugdíjas: 250,-Ft
  • Siófok kártyával: 250,- Ft

Csoportok jelentkezését emailben vagy telefonon várjuk. Kérjük Önöket, hogy érkezésük előtt legalább egy héttel szíveskedjenek értesíteni bennünket.


Elérhetőség:      8600 Siófok, Kálmán Imre sétány 5.
                            Telefon: 84/506-598 8-as mellék
                            E-mail: emlekhaz.kalman.imre@gmail.com

További szolgáltatók
06 70 385 0035
8611, Siófok-Kiliti repülőtér, Szekszárdi út
www.molnair.hu
info@molnair.hu
+36 30 939 6006 , +36 30 940 0484
Ma: 09:30 - 18:30
8600, Siófok, Verebesi utca 35.
http://bellapuszta.hu/
info@bellapuszta.hu