Hírek

Mit tartogat az ősz Siófokon?

Bár az ősz napról napra elvesz egy kicsit a strandidőből és a nyár sokszínűségéből, az őszi programokon ez mit sem fog változtatni! Siófok hosszú
távú turisztikai koncepciója, mely szerint a nyári főszezonon kívüli időszakot is vonzóvá lehet és kell tenni a turisták számára, évről évre intenzívebben van jelen.

A jubileumi programsorozat első őszi eseménye a Halfesztivál lesz október 5. és 7. között. Ahogy azt megszokhattuk, a Fő téren faházak sorakoznak majd finomabbnál finomabb ételekkel és italokkal, és minden a halról szól majd. A tányérokon is a halak kerülnek fókuszba: a tavalyi óriás bográcsos halászléfőző verseny után ebben az évben is készülnek halételkészítő megmérettetéssel és más halas meglepetésekkel, gasztroprogramokkal a szervezők. Délután családi programok, kézműves foglalkozás, ügyességi versenyek, játékok várják a gyerekeket és az egész családot. A Víztorony körül felsorakozó vásárban a helyi ételkülönlegességeken túl kézművesek szemet gyönyörködtető termékeiből is szemezgethet a látogató. Este a gyerek- és családi programokat felváltják a minden zenei ízlést kielégítő koncertek; érkezik a híres magyar rockzenekar, a Bikini, az Ismerős Arcok együttes, majd a drum & bass és dubstep királyai, a Brains zenekar rázza fel a közönséget az őszi szürkeségből.

A Siófok50 jubileumi rendezvénysorozat részeként egy új, hiánypótló rendezvény is debütál novemberben, mégpedig a Márton-nap kapcsán: a Libadalom, amely a minőségi gasztronómia köré fog szerveződni. A hagyományokon alapuló új rendezvényen természetesen a libás fogások dominálnak majd, és sok más meglepetés is készül. De nemcsak kulináris élvezetek várják a Libadalomra látogatókat, a szórakoztatásra is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők, hiszen olyan nagy nevek adnak koncertet, mint a legendás Beatrice, és a reggae-dancehall-hiphop-rock stílusokat vegyítő Irie Maffia, valamint Gönczi Gábor és a Smile Rock Circus, akikkel már a húsvéti Nyuladalmon is találkozhattunk.

Az őszi programnaptárt a Siófok50 nagyrendezvényei mellett számos kisebb esemény tarkítja, amelyek egytől egyig színt visznek a siófoki őszbe. A kora őszi időjárás még a szabadtéri aktív programoknak is kedvez, ezért az ígért 50 kilométeres jubileumi kerékpártúrára is sor kerül szeptember 29-én (kedvezőtlen időjárás esetén a dátum változhat). Aki inkább a futást részesíti előnyben, annak ott a helye a Balatuning Egyesület negyedik alkalommal megrendezésre kerülő, nagy sikerű tökös futásán november 3-án, ami a Víztoronytól startol. Az Őszi piknik a parton az októberi hosszú hétvégén lesz a hajóállomáson, a Siófoki Szabadtéri Vendéglátók és Kézművesek szervezésében.

Visszatérnek a nyári szünetről a komolyzenei koncertsorozatok is. A Zenélő templomok orgonakoncert-sorozat első előadására szeptember 21-én 19 órakor kerül sor a református templomban Kovács Szilárd orgonaművésszel és Fülep Márk fuvolaművésszel. A Zenél a város képzőművészeti kiállítással összekötött koncertsorozat is visszatér, melynek keretein belül Szeptember 28-án a Művészeti Iskola koncertezik a Zene világnapja alkalmából, ahol Bognár Viktória kiállítását tekinthetjük meg, majd október 12-én egy Népzenei koncertre látogathatunk el, ahol a kiállító Kovács Edina lesz.

Az október nem telhet el anélkül, hogy ne emlékeznénk meg méltó módon a város világhírű szülöttjéről, Kálmán Imréről. Október 24-től, az operettszerző születésnapjától kezdve majdnem egy teljes héten át ő lesz a középpontban a Kálmán Imre Emléknapok során. Ez idő alatt mindennap megtekinthető a művész egyegy operettje a Kálmán Imre Kulturális Központban, a gyerekeknek pedig külön operett előadással és tematikus játékos-kézműves programmal kedveskednek.

A Nyitott Balaton projekt keretében folytatódik a tavalyi évben megrendezett borkereső játék is. Érdemes figyelni a HelloSifok Facebook oldalt, valamint a www.nyitottbalaton.hu és a www.hellosiofok.hu weboldalakat, mert a Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület egy előre kijelölt napon 6 borítékot rejt el a város különböző pontjain. A borítékot megtalálókat egy-egy üveg bor illeti, melyet a Tourinform irodában vehetnek át.

További hírek; fontos információk

2021-ben visszatér az ősz egyik legnagyobb balatoni gasztrorendezvénye, a siófoki Halfesztivál!
A gasztroélmények mellett koncertek, kalandos gyermekprogramok és minőségi kézműves termékek várnak a család minden tagjára!

Az, hogy megéri-e a pénzünket egy bármilyen típusú ingatlanba fektetni, sok tényezőtől függ. Mivel Siófok egy népszerű üdülőhely, így az adottságai alapján mindig vonzó lehet a befektetők számára. A

A vendéglátás és szabadidő ágazatban működő vállalkozások mellett a szálláshely-szolgáltatók és az utazásszervezők is mentesülnek január végéig a munkáltatói adóterhek megfizetése alól, de ezt igényelni kell.

Már Siófok város utcáit járva a Mikulás és segítője. Figyeljétek Ti is a fehér színű autókat, Integess a Mikulásnak felirattal.