Nachrichten

Először lép fel a Tankcsapda a siófoki Plázson

Idén már május 30-án, pünkösdkor kinyit a Plázs, így három hónapon át minden hétvégén lesznek zenei programok a siófoki Nagystrandon. Több olyan zenekar és előadó is érkezik 2020-ban a Plázsra, akikkel korábban nem találkozhatott a siófoki közönség.

2019-ben több mint 300 ezer látogató fordult meg a siófoki Plázson és 100-nál is több fellépő szórakoztatta a közönséget. A Plázs idén fantasztikus szezonra készül: az év egyik legnagyobb durranása a debreceni Tankcsapda lesz.

A zenekar július 18-i koncertje azért is különleges, mert Lukács Lászlóék már régóta nem játszottak Siófokon, ráadásul 2020-ra csak néhány fellépést vállaltak Magyarországon. A koncert extra meglepetése, hogy a Jim Beam 225. születésnapja alkalmából az első 2000 jegyvásárló ajándék italt kap a jegye mellé, és a helyszínen külön erre az alkalomra gyártott tankcsapdás ajándékok is elérhetők lesznek. A Tankcsapda mellett a Bagossy Brothers Company, illetve a ByeAlex és a Slepp is újoncként érkezik a Plázsra. ByeAlexék adják az év első plázsos koncertjét június 13-án, a Punnany Massif tagjaival közösen.

Az új nevek mellett a megszokott kedvencek koncertjei sem maradhattak ki a programból. Fellép Ákos, Majka&Curtis, a Kowalsky meg a Vega, a Halott Pénz és a Follow The Flow is, illetve külföldi sztárvendégek is koncerteznek a Plázson. A Balatoni Retro Lázon például Dr. Alban zenél majd, de az elmaradhatatlan WeLove Balaton Fesztivál is tartogat meglepetéseket.

A tavaly megnyitott Plázs Arénában 2020-ban is minden pénteken és szombaton lesznek bulik. Péntekenként Metzker Viki lesz a rezidens dj, szombatonként pedig olyan népszerű bulisorozatok lelnek otthonra az Arénában, mint az Ultra Color Party, a kilencvenes és kétezres évek slágereit felvonultató Wannabe, illetve a szintén a retró jegyében fogant NeccParty.

Emellett naplemente partikkal, medencés bulikkal és új bárpultokkal készülnek a szervezők az idei nyárra. De természetesen 2020-ban sem csak a zenéről és a bulizásról fog szólni a Plázs: változatos napközbeni sportprogramok és a Scitec kondipark is várja majd a látogatókat.

Weitere Neuigkeiten, wichtige Informationen

Ab 0:00 Uhr am 9. Mai (Samstag) bis 24 Uhr am 10. Mai (Sonntag) werden neue Beschränkungen in Siófok einleiten, was für die ganze Wochenende gelten.Die Beschränkungen hat dr. Róbert Lengyel (Bürgermeister von Siófok) im Facebook angemeldet.

 

 

Mit der Milderung der Beschränkungen kann man zahlreich aus den Terrassen und den Gartenlokalen der Restaurant, Konditorei, Bäckereien, Cafés in Siófok wieder vor Ort verbrauchen. In den gastgebenden Geschäfte darf man sich nur aufhalten, wo man mit Mitnahme oder Auslieferung bestellen kann! Bei diesen Geschäften ist die Tragung der Maske verbindlich!

 

Der Umbau der Baross Brücke (zwischen die Indóház Strasse und der Kreisverkehr der Vitorlás Strasse) hat auf unbestimmte Zeit ausgesetzt.

 

Ab 0:00 Uhr am 1. Mai (Freitag) bis 24 Uhr am 3. Mai (Sonntag) werden neue Beschränkungen in Siófok einleiten, was für die ganze Wochenende gelten.Die Beschränkungen hat dr. Róbert Lengyel (Bürgermeister von Siófok) im Facebook angemeldet.

Informationen über die Maßnahmen, die Verschließungen, sowie die Programmwegfallen wegend des Coronavirus (COVID-19) in Siófok.

Wir erfrischen und erweitern laufend diese List!