Hírek

Megszépül a Rózsakert és a kikötő Siófokon

Új fejlesztést ünnepelhet a város a siófoki Rózsakert és a kikötő környezetében. A frekventált helyen lévő Rózsakertben hamarosan sokkal jobb körülmények fogadják majd az idelátogatókat.

A sajtótájékoztatón Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója, Witzmann Mihály a térség országgyűlési képviselője és Gruber Attila, siófoki polgármesterjelölt számoltak be a tervekről.

Siófok félmilliárd forint kormányzati támogatást kap a tóparti Rózsakert és a kikötő környezetének felújítására – jelentette be Guller Zoltán. Annak érdekében, hogy Magyarország 2030-ra Közép-Európa vezető turisztikai térségévé váljon, és az üdülőrégió pozíciója erősödjön, a Balaton térségében közel 100 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg. A turizmus a nemzeti össztermék 10 százalékát adja, és az elmúlt években évről évre 10 százalékkal növekszik. Aranykorát éli az ágazat, tehát most kell beruházni, most kell befektetni, most kell megalapozni a jövőnket –fogalmazott a vezérigazgató.

A soha nem látott források egy történelmi fejlesztési időszakot jelentenek több Balaton-parti település számára, amely számtalan kedvező lehetőséget fog nyújtani a környékbelieknek és az idelátogató turistáknak egyaránt. Siófok például a Balaton térségi szálláshely-fejlesztésekre szánt 25,5 milliárd forintból 2,5 milliárd forinttal részesül, a siófoki székhelyű Balatoni Hajózási Zrt. 6,6 milliárdos tőkeemelésének köszönhetően pedig megújul a balatoni hajózás is, és a siófoki strandok is óriási fejlesztéseken estek, illetve esnek át.

Siófok az egyik legfontosabb városa a balatoni turizmusnak, 17 kilométeres partszakaszával kiemelt figyelmet érdemel a térségben. A fejlesztési program fontos Siófok turisztikai élete számára, hiszen az újításoknak köszönhetően egyre többen gondolják majd, hogy valóban „Itt kezdődik a Balaton!”

 

forrás: MTI

További hírek; fontos információk

Péntek estére  valószínűleg már a család minden tagja túl van egy nehéz és kimerítő héten. Kinek a digitális oktatás, kinek a home office kihívásai nehezítették a napi rutinját, kinek pedig a megszokott munkába járással, de a rendkívüli szabályok, korlátozások betartásával teltek a dolgos hétköznapok.

Miközben szerencsére egyre többen vagyunk, akiknek a munkája lehetővé teszi az otthoni munkát és az iskolás és óvodás gyerekek már lassan 2 hete otthonról tanulnak, az ország nagy része már felelősségteljesen csatlakozott a #maradjotthon kampányhoz. Próbáljuk ezzel minimálisra csökkenteni a lakhelyünk elhagyását, de ez bizony az eddig megszokott életünk, napirendünk átszervezésével jár. Idetartozik az is, hogy nem járunk napi rendszerességgel boltba, a szükséges élelmiszereket átgondoltan vásároljuk meg egy-egy vásárlás alkalmával, hogy minimálisra csökkentsük a kijárás és a találkozások számát.

Információ a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről, bezárásokról valamint programelmaradásokról Siófokon. 

A listát folyamatosan frissítjük és bővítjük! (frissítve 03.26. délután)

Folyamatosan frissülő listánkban a város önkormányzata általi intézkedések és tájékoztatók olvashatók. 

Az egész országban elsődleges cél jelenleg a koronavírus-járvány megfékezése, és hihetetlen példákat láthatunk az emberségre. Mindenki a maga módján segít, vállal át terheket és a rendelkezésére álló eszközök segítségével cselekszik a közösség érdekében.