Nachrichten

Siófokon nincs vége a nyárnak

Habár a naptár szerint már lassan vége, Siófokon továbbra is tart a nyár. A Nagystrand a jó időre tekintettel egészen szeptember 15-éig nyitva áll, emellett számos családi, sport- és gasztroélmény várja augusztus végén és szeptember elején is a városba látogatókat.

Mivel továbbra is tökéletes strandidő van, a siófoki Nagystrand várhatóan egészen szeptember közepéig nyitva tart majd. A Balaton egyik legnagyobb és leglátogatottabb strandján gyerekmedence, játszótér, fedett homokozó és sportpályák is találhatóak, illetve Magyarország egyetlen egyedi gyártású óriáskerekét is ki lehet próbálni.

Szeptember 30-ig látogatható a széplaki városrészen a Fordított ház, amelyben egy teljesen berendezett, feje tetejére állított otthont lehet megcsodálni.

Siófok a Balaton sportfővárosaként nyár végén és kora ősszel is rengeteg élményt tartogat az aktív kikapcsolódás híveinek. A tervek szerint egészen október végéig fogadja az állószörfözni vágyókat a SUPport csapata, akik Siófokon több helyszínen, köztük a Nagystrandon is jelen vannak. SUP-oktatás és speciális SUP foglalkozások mellett csoportos túrákat is tartanak a Balatonon, emellett SUP bérlésre is lehetőség van.

A tavalyi nyárhoz képest a BAHART is meghosszabbította egy héttel a főidényét: szeptember 1-ig a legsűrűbb menetrendi hajózás van érvényben, valamint a teljes séta- és programhajó kínálat elérhető. Ezt követően az utóidényi menetrend szerint közlekednek a balatoni hajók.

Idén új gasztroélményekkel is gazdagodott Siófok. Többek között megnyílt a város első specialty kávézója és reggeliző helye, a Café Maran. Frissen pörkölt kávékülönlegességek, brunch ételek, helyben készült olasz fagylalt, valamint sütemények is szerepelnek az egészen évben nyitva tartó kávézó étlapján. Egzotikus, ázsiai ízeket kínál a Széchenyi István utcában a Sushi Bar Siófok és a Nagystrand keleti bejáratánál a Thai Spicy Nine, míg a Johnny’s Bistro a kaliforniai szörfös hangulatot hozta el a siófoki Petőfi sétányra.

Siófok, itt kezdődik a Balaton!

Weitere Neuigkeiten, wichtige Informationen

Informationen über die Maßnahmen, die Verschließungen, sowie die Programmwegfallen wegend des Coronavirus (COVID-19) in Siófok.

Wir erfrischen und erweitern laufend diese List!

2018 organisiert der Balaton Hajózási Zrt. Vom 9. bis 10. Juni die Nationale Regatta, den Nationalen Segelkomplex der Siedlungen in Siófok. Anlässlich des 50. Geburtstages von Siófok werden 50 Siedlungen von den Veranstaltern veranstaltet - sagt BAHART in seiner Erklärung.

Das Kálmán Imre Kulturzentrum (KIKK) in Siófok erhielt die höchste Auszeichnung des öffentlichen Bildungswesens, den Public Education Quality Award, der von der Chefredakteurin der Institution, Edu Gyulainé Isó, bei der Gala-Zeremonie am Tag der ungarischen Kultur in Budapest übernommen wurde.

Das Organisationskomitee der Tour de Hongrie aus den Resorts 2016 wählte Sport- und Tourismuspunkte in der Auswahl der Veranstaltungsorte aus, die zum Programm des Ungarischen Kreises von 2018 kamen, das jetzt auf einem höheren Niveau ist.