Nachrichten

305 milliós támogatás Siófok strandfejlesztésére!

A Balaton-parti Kft. sikeres pályázatának és személyes egyeztetésének eredményeképpen a Magyar Turisztikai Ügynökség több mint 300 millió Forinttal támogatja a siófoki szabadstrandok fejlesztését.

A pályázaton elnyert, vissza nem térítendő összeget a Balaton-parti Kft. a Siófoki Önkormányzat által hivatalosan kijelölt szabadstrandi szakasz fejlesztésére fordíthatja, így a támogatást az Aranypart Táncsics utcától Herman Ottó utcáig meghatározott szakasza, illetve az Ezüstpart Csongor utcától Zichy utcáig húzódó szakasza kapja.

Az Aranypart 192.895.000 Ft, míg az Ezüstpart 112.047.300 Ft támogatásban részesül. A fejlesztés során 32 új strandlépcső, 120 új pad, 6 db 10 fős öltözőkabin, 6 értékmegőrző, 10 sportpálya (strandröplabda, lábtenisz, Teqball) és egy játszótér kerül telepítésre az elnyert összegből a kijelölt határidőig, azaz 2019. június 30-ig. A munkálatok természetesen a strand egyéb területeire is kiterjednek, így a talajrendezéssel, a füvesítéssel, a fák ültetésével illetve a bevezető utak és a part menti sétány burkolatának cseréjével egy kellemesebb környezet várja majd a strandolni vágyókat.

A családbarát turizmus kiemelt turisztikai termékként szerepel Siófok marketingstratégiájában, melyben a szabadstrandoknak is nagy szerepe van, hiszen a minőségi strandolási élmény fontos mind a helyi, mind az idelátogató családoknak. Örömünkre szolgál tehát, hogy a Balaton-parti Kft. élt a pályázat adta lehetőséggel, és a pozitív elbírálásnak köszönhetően a szabadstrandok fejlesztésének megvalósításával is hozzájárul a város turisztikai vonzerejének növeléséhez.

Weitere Neuigkeiten, wichtige Informationen

Ab 0:00 Uhr am 9. Mai (Samstag) bis 24 Uhr am 10. Mai (Sonntag) werden neue Beschränkungen in Siófok einleiten, was für die ganze Wochenende gelten.Die Beschränkungen hat dr. Róbert Lengyel (Bürgermeister von Siófok) im Facebook angemeldet.

 

 

Mit der Milderung der Beschränkungen kann man zahlreich aus den Terrassen und den Gartenlokalen der Restaurant, Konditorei, Bäckereien, Cafés in Siófok wieder vor Ort verbrauchen. In den gastgebenden Geschäfte darf man sich nur aufhalten, wo man mit Mitnahme oder Auslieferung bestellen kann! Bei diesen Geschäften ist die Tragung der Maske verbindlich!

 

Der Umbau der Baross Brücke (zwischen die Indóház Strasse und der Kreisverkehr der Vitorlás Strasse) hat auf unbestimmte Zeit ausgesetzt.

 

Ab 0:00 Uhr am 1. Mai (Freitag) bis 24 Uhr am 3. Mai (Sonntag) werden neue Beschränkungen in Siófok einleiten, was für die ganze Wochenende gelten.Die Beschränkungen hat dr. Róbert Lengyel (Bürgermeister von Siófok) im Facebook angemeldet.

Informationen über die Maßnahmen, die Verschließungen, sowie die Programmwegfallen wegend des Coronavirus (COVID-19) in Siófok.

Wir erfrischen und erweitern laufend diese List!