Hírek

Siófok a turisztikai élvonalban

A jubileumi programoknak és az intenzív marketingkommunikációnak köszönhetően 2018 kiemelkedően sikeres éve volt a városnak. Egymilliónál több látogató, tizenkét nagyrendezvény és egy 50 éves születésnap – mozgalmas év áll mögöttünk. A Balaton legnagyobb városa a fiatalok mellett egyre több családot vonzott, hiszen az egész évben zajló programokkal mindenkit igyekezett megszólítani Siófok. Az idei évben is új rendezvényekkel, és a már megszokott színvonalú programokkal várjuk látogatóinkat, hogy továbbra is minden korosztály számára vonzó úti cél legyen városunk.

A 2018-as adatok alapján elmondható, hogy az országban a legnépszerűbb úti cél továbbra is a Balaton, a desztinációban pedig évről-évre Siófok éri el a legjobb eredményeket. A városban eltöltött vendégéjszakák száma idén is meghaladta az 1 milliót, ami országos szinten - Budapest után - a második helyet vívta ki Siófoknak a leglátogatottabb városok listáján. A Tourinform iroda tapasztalatai alapján az angol, német, osztrák, lengyel, cseh és szlovák turisták érkeztek a legnagyobb számban, a családok és fiatal párok száma pedig belföldi és nemzetközi viszonylatban is jelentős volt. A korábbi évekhez hasonlóan 2018-ban is kétharmad-egyharmad arányban látogattak városunkba a bel- és a külföldi vendégek. Mindkét csoport esetében a vízparti pihenés és a programokkal, élményekkel egybekötött kikapcsolódás volt a legfőbb motiváció. A 2018-as városi marketing stratégia célcsoport meghatározásának, a jó pozicionálásnak és az ennek megfelelő program-összeállításnak köszönhetően főleg családosok érkeztek Siófokra.

A pozitív eredmények elsősorban a jó időjárásnak és a programgazdag főszezoni hónapoknak köszönhetőek. A sikerhez a Színpart, a PLÁZS, a Kálmán Imre Kulturális Központ, a BRTK Könyvtár állandó programjai és a helyi civil egyesületek fáradhatatlan munkája és a Siófoki Fürdőegylet marketing kommunikációs stratégiája is nagyban hozzájárult. Természetesen Siófok a tavalyi évben is több országos és nemzetközi szintű eseménynek adott helyet, ami a Siófok50 programsorozat mellett jelentős vonzerővel bírt.  A tavaszi és őszi szezon is sikeres volt, mely az április-május és a szeptember-október hónapok foglalási számainak növekedésében nyilvánult meg. Nyáron az augusztus hónap hozta a legtöbb turistát, ősszel pedig a látogatócsúcsot döntő Halfesztivál, majd a Libadalom nyerte el a közönség tetszését. A tavalyi évben is sikerült tehát egy olyan szórakoztató, kulturális és gasztronómiai programkavalkádot biztosítani az idelátogatóknak, ami bizonyította Siófok sokoldalúságát. A városi attrakciók is közkedveltek voltak. Nyáron ismét óriáskerék települt a siófoki Nagystrandra, illetve rendkívül népszerűnek bizonyult a Fordított Ház, a Víztorony pedig egész évben töretlen sikernek örvendett. A 2018-as és a 2019-es turisztikai trendek is azt mutatják, hogy az élményalapú kikapcsolódás kerül előtérbe az utazástervezések döntési folyamataiban, ezért a sokszínű kínálat kiemelkedően fontos egy desztináció esetében.

A rendezvények terén 2019-ben több újdonsággal is jelentkezik a város. A májusi Strand Szezonnyitó és a júniusi Pünkösdi Fesztivál két különálló rendezvény lesz, a július végi Bor- és Fröccsfesztivál a kikötőbe költözik, ősszel pedig jelentkezik a Sör és Csülök Fesztivál, hogy a szeptember is részese legyen a sikeres őszi gasztronómiai fesztiválsorozatnak.

Célunk, hogy Siófokon 2019-ben is minden korosztály és érdeklődő találjon magának programot: a strandolók, a pihenők, az aktív kikapcsolódást keresők, a kulturális programok iránt érdeklődők, a könnyűzene kedvelői, a gasztronómia rajongói, a kisgyermekek, a szülők, a lazítani vágyó fiatalok egyaránt úgy érezzék, hogy itt kezdődik a Balaton!

További hírek; fontos információk

Idén már tizedik alkalommal szolgált Siófok a Tour de Hongrie nemzetközi kerékpáros körverseny helyszíneként, ráadásul ezúttal egyetlen Balaton-parti településként. A város kiemelt partnere a versenynek, hiszen június 11-én innen indult el a 40. Tour de Hongrie mezőnye. Siófok a Balaton sportfővárosaként nagy hangsúlyt fektet az aktív turizmusra és a színvonalas sportrendezvények befogadására.

Siófok 2019-es marketingstratégiájának fontos elemét képezi az aktív és sport-, valamint a családi élmények hangsúlyozása. A város tavaszi kommunikációs kampánya is ennek jegyében indult azzal a szlogennel, hogy Siófok a Balaton Sportfővárosa. A város a változatos kulturális és szórakoztató programok mellett évről évre egyre több aktív kikapcsolódási lehetőséget és más sportélményt kínál a látogatóknak szárazföldön és vízen egyaránt. Természetesen az aktív és a családos kikapcsolódást keresőknek nyáron sem okoz majd csalódást Siófok, amely nagyban köszönhető a Nagystrand és a PLÁZS újdonságainak.

Lassan kezdetét veszi a nyári szünet, amikor is számos nyári tábor és foglalkozás várja a gyerekeket Siófokon is. Sporttáboroktól kezdve a kreatív - alkotói táborokon keresztül sokszínű programok közül lehet választani.

A Siófoki Fürdőegylet – Turisztikai Egyesület tizenkettő pályázati anyagát díjazta Városmarketing Gyémánttal a Magyar Marketing Szövetség az Országos Városmarketing pályázaton, mellyel immáron második alkalommal, 2019-ben is Siófok vihette haza a Marketing Fővárosa címet.

Ünnepi nagyrendezvénnyel indul a siófoki nyári szezon. Az ingyenes Pünkösdi Fesztivált a hajóállomáson rendezik meg kulturális és gyermekprogramokkal, illetve koncertekkel. Fellép többek között a rocklegenda Janicsák István és a Compact Disco is.