Hírek

Rajzfilmekkel kezdődik az őszi szünet Siófokon

Október 26-án kezdődik a várva várt őszi szünet, amelynek már az első napjaira is tartalmas szórakozást kínál Siófok. Idén is lesz Rajzfilmünnep és Szünidei Szöszmötölő, ahol a klasszikus magyar mesék és külföldi animációs alkotások mellett kézműves programok várják a gyereket. Az idei Rajzfilmünnep „díszvendége” a 40 éves A kockásfülű nyúl.

2018-ban már hatodik alkalommal rendezik meg október végén az Országos Rajzfilmünnepet, de míg 2011-ben, az első fesztivál idején csak 21 város csatlakozott a vetítésekhez és kísérőeseményekhez, idén már 94 városban lesznek programok. Egy rajzfilmfigura kitüntetett figyelmet kap: idén negyvenéves A kockásfülű nyúl, amelynek kalandjairól Richly Zsolt rendező és Marék Veronika író a Magyar Televízió felkérésére készített mesét a híres Pannónia Filmstúdióban.

A várossá avatásának 50. évfordulóját ünneplő Siófokon harmadjára lesz Rajzfilmünnep. A kezdeményezés célja, hogy minél több gyereket megismertessen a hazai és külföldi animáció hagyományaival, tartalmas programot nyújtva az egész családnak.

Siófokon az országos rendezvény programját még egy kicsit ki is bővítette a szervező Kálmán Imre Kulturális Központ. Három helyett négynapos lesz a rendezvény, amely a kísérőprogramokkal együtt az őszi szünetüket töltő gyerekek számára egész napos, tartalmas szórakozást kínál. A vetítéseken a generációk által ismert és szeretett magyar mesék mellett (A nagy ho-ho-ho-horgász, Kukori és Kotkoda, Pom Pom meséi, Frakk vagy a Leo és Fred), külföldi, egész estés animációs filmeket is bemutatnak.

A programok a szünet első napján, október 26-án kezdődnek délelőtti filmvetítéssel, illetve a délutáni Mesés Kultúrkuckóval. Október 29-31. között, azaz hétfőn, kedden és szerdán délelőtt és délután is lesznek filmvetítések, illetve rajzfilmes témájú kézműves programok.

Hétfőn a jubileumhoz kapcsolódva A kockásfülű nyúl lesz műsoron, kedden pedig beöltözés is lesz. Azok a bátor gyerekek, akik mesehősjelmezben érkeznek a programokra, ajándékot kapnak a Kulturális Központ munkatarásaitól.

A Rajzfilmünnep kapcsán egy rajzpályázatot is meghirdettek a gyerekeknek. Erre október 26-ig, a kulturális központ jegypénztárába várják az alkotásokat, amelyeket a rendezvény alatt ki is állítanak.

További hírek; fontos információk

2021-ben visszatér az ősz egyik legnagyobb balatoni gasztrorendezvénye, a siófoki Halfesztivál!
A gasztroélmények mellett koncertek, kalandos gyermekprogramok és minőségi kézműves termékek várnak a család minden tagjára!

Az, hogy megéri-e a pénzünket egy bármilyen típusú ingatlanba fektetni, sok tényezőtől függ. Mivel Siófok egy népszerű üdülőhely, így az adottságai alapján mindig vonzó lehet a befektetők számára. A

A vendéglátás és szabadidő ágazatban működő vállalkozások mellett a szálláshely-szolgáltatók és az utazásszervezők is mentesülnek január végéig a munkáltatói adóterhek megfizetése alól, de ezt igényelni kell.

Már Siófok város utcáit járva a Mikulás és segítője. Figyeljétek Ti is a fehér színű autókat, Integess a Mikulásnak felirattal.