News

Useful information

Siófokra költözik a Magyar Dal Napja

Idén először Siófok is csatlakozik Presser Gábor kezdeményezéséhez: szeptember második vasárnapján megrendezik a Magyar Dal Napját. A könnyűzene ünnepén Siófok várossá avatásának 50. évfordulója előtt is tisztelegnek.

Pontosan tíz éve, 2008-ban tartották meg először a Magyar Dal Napját, akkor még a Sziget Fesztivál nyitókoncertjeként, ahol hazai zenészek és együttesek adtak több órás koncertet. A magyar könnyűzenét ünneplő kezdeményezés annyira népszerű volt, hogy 2009-ben immár más keretek között, de újra megrendezték a Magyar Dal Napját. A következő években országossá vált a rendezvény, és ekkor vált szokássá az is, hogy szeptember második vasárnapján tartják meg a koncerteket.

2015 óta már minden település maga szervezi az eseményt és azóta is több helyen megünneplik a magyar könnyűzenét. Hozzájuk csatlakozott most a várossá válásának 50. évfordulóját ünneplő Siófok is, ahol idén először tartják meg a Magyar Dal Napját.

A szervező Kálmán Imre Kulturális Központ igazgatója, Gyulainé Isó Edina elmondta, hogy mindig is nagyon szimpatikus volt számukra a kezdeményezés, ezért mindenképpen szerettek volna csatlakozni hozzá. Mostanra ez sikerült is, így szeptember 9-én mindenkit szeretettel várnak a város Fő terére, egy ingyenes nagykoncertre.

19 órától népszerű siófoki zenekarok, a Blokk Együttes, az Egerszegi Akusztik és a The FreakEnd játszik majd régi és új magyar slágereket, ezzel egyszerre tisztelegve a hazai könnyűzene, illetve a jubiláló város előtt. A koncert további különlegességét az adja, hogy a három zenekar együtt és külön-külön is színpadra lép az este folyamán.

More news, important information

We inform the residents and guests of Siófok that the prologue of Tour de Hongrie international bicycle race will take place on 11th June. A closed circle route will be introduced (shown on the map) to ensure the safety of the race. Periodic traffic restriciton is expected in the area of the route the day before. 

 

June 11th 2019 from 13:00 to 18:30 : full roadblock on the circle route.

Vehicles can not access the route shown on the map in this period. 

On the pass points shown on the map periodic pedestrian crossing will be available.

For more information visit www.siofok.hu

 

 

On 14 August 2018, Tour de Hongrie bicycle race will start from Siófok. Regarding this traffic changes are expected during the day.

With 8 winning applications, the Tourism Association of Siófok has received the following title Marketing Capital for Siófok.

 

Hundreds of children and adults were doing sports in Siófok on May 30, the Challenge Day, which gave the city to third place in the competition.

In 2018, Balaton Hajózási Zrt. Will organize the National Regatta, the National Sailing Club of Hungary Settlement at Siófok on June 9-10. On the occasion of the 50th anniversary of Siófok's birth, 50 settlements will be hosted by the organizers - says BAHART in his statement.