Hírek

Ezerarcú Siófok - Siófoki Óriáskerék

Ezerarcú Siófok rovatunk legújabb részében a Nagystrand kihagyhatatlan látnivalójáról, a Siófoki Óriáskerékről beszélgettünk Horváth Mihálynéval, aki férjével közösen álmodta meg az 50 méter magas magyar gyártmányú „gyémántkereket”. Az Óriáskerék sokak kedvence a siófoki nyárban, kicsik és nagyok, a nappali panoráma és a lenyűgöző naplemente miatt egyaránt rajonganak érte!

 

Kérlek, mutasd be az Óriáskerék történetét!

A férjemnek már több mint 30 éves álma volt egy óriáskerék. Másfajta eszközeink, hintáink voltak, de 4 évvel ezelőtt megkérdezte, mit szólnék, ha végre csinálnánk egy óriáskereket. Ő az az ember, aki a terveit tűzön-vízen keresztül megvalósítja, ezért hegesztett magának egy tervezőasztalt, leült és elkezdett gondolkodni, tervezni, rajzolni, hogyan lehetne ezt kivitelezni, majd egy szakember az ő rajzai alapján tervezte meg az óriáskereket. Először egy kisebb kerékben gondolkodtunk, de mivel mindenben megpróbáljuk a legjobbat, a legmodernebbet, vagy az elsőt legyártani, ezért úgy gondoltuk, akkor legyen ez is olyan, ami Magyarországon még nincs. Majdnem egy éven belül el is készült az óriáskerék, ami teljes egészében magyar alapanyagokból készült, magyar emberek keze által. A súlya 170 tonna, a szállítását 15 kamion végzi.  A Hungary Diamond Wheel fantázia nevet kapta, mert amikor elkészült, felállították és bekötötték a világítást, megláttam és azt mondtam, úgy csillog, mint egy gyémántkerék. A siófoki kerék 2018. július 1-jén kezdett el forogni, és télre mindig Győrbe költözik, de ha az időjárás engedi, szeptember végéig mindenképpen Siófokon marad. A gyémántkeréknek azóta van egy ikertestvére is, ami jelenleg Keszthelyen található, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy Magyarországon nincs ehhez az „ikerpárhoz” hasonló kerék.

Mikor álmodtátok meg a dodzsempálya ötletét?

Az óriáskerék építésekor eszünkbe sem jutott, hogy mellé még azt is kialakítsuk, de a kerék alapjának másik oldala pont egy dodzsempálya mérete, és gondolkodtunk rajta, hogy oda még kéne valamit kéne tennünk, mert az üres tér nem olyan szép látvány. Majd 2019-ben egy teljesen letisztult, az óriáskerékhez és a környezethez is illeszkedő kék-fehér dodzsempályát terveztünk ide, ami azóta is nagy sikernek örvend.

Milyen változásokat hozott a járvány az életetekben?

Hamarabb meg kellett állítanunk az óriáskereket Győrben, ami megviselte a céget, hiszen ennek a keréknek nem szabad állnia.

A siófoki kereket viszont szerencsére sikerült a tervek szerint, időben felállítani. Kézfertőtlenítőket helyzetünk ki és táblákkal hívjuk fel a figyelmet a használatára. Az utasok, ha nem egy háztartásban élnek akkor kötelező a maszk használata, amivel mi is készültünk, ha valaki nem hozna magával. Csináltattunk saját egyen maszkot a dolgozóknak és mi is viseljük, valamint a 1,5 méteres távolság betartására is felhívjuk a figyelmet. Minden vendég után takarítjuk és fertőtlenítjük a gondolákat, így biztonságosan várjuk az utasokat.

Milyen terveitek vannak a jövőben?

Sok-sok helyre szeretnék, hogy menjünk, és örülnének a keréknek, de mi szeretnénk itt maradni, mert szívesen vagyunk Siófokon, úgy érezzük, hogy szeretnek itt minket és valamilyen szinten már szimbóluma is lett Siófoknak az óriáskerék.

További terveink között szerepel még egy harmadik óriáskerék is, az álmunk most egy 80 méter magas. Az óriáskerék a vidámparkok királynője, ez a csúcs ebben a szakmában, és Magyarországon mi voltunk az elsők, akik ezt megvalósították.

 

Mik a tapasztalatok, kik kedvelik leginkább az óriáskereket?

Az óriáskerék kortalan, mindenféle korosztályt vonz, fiatalokat, időseket, családosokat, párokat. Akiről tudok, ő egy majdnem 90 éves néni volt, aki az unokáival érkezett és mondta, hogy neki ezzel megvalósult az álma, mert gyerekkorában ült egy kisebb óriáskeréken és mikor megtudta, hogy létezik, akkor mondta, hogy ő ezt még egyszer az életben ki akarja próbálni. A kisgyerekek is nagyon szeretik, ezért mondom, hogy minden korosztály élvezi.

Megvannak az időszakok is, hogy mikor kik ülnek be, este inkább a fiatalok, és rengeteg a lánykérés is, valamint volt már esküvői fotózás is rajta. Nyitottak vagyunk az ilyen megkeresésekre és szeretjük is az ilyesmit megszervezni, mindig próbálunk beletenni még pluszokat, amivel emlékezetessé tehetjük az eseményt, mindenféle ötletet szívesen fogadunk és próbáljuk is őket megvalósítani.

Hátrányos helyzetű gyerekek és fogyatékkal élők csoportját pedig szintén szívesen fogadjuk, mi szoktuk megkeresni őket és ingyen meghívni egy kis óriáskerekezésre. Úgy gondolom, nekünk ez „nem kerül semmibe”, viszont a boldogság és a mosoly, amit látunk az arcukon, az minket is boldogsággal tölt el.

Mit üzennél a jövőben Siófokra látogatóknak?

Természetesen, hogy nézzék meg a kereket!

További hírek; fontos információk

A Balaton legmodernebb és legnagyobb befogadóképességű szabadtéri előadóhelye az idei nyáron is számos színházi előadással és koncerttel várja a kultúra szerelemeseit, akik egy üde nyári kulturális felfrissülésre vágynak. Július végétől egy hónapon keresztül 11 eseménnyel készülnek a SzínParton.

 Az élményhez hajó visz!

A siófoki élményekért felelős szolgáltatókat bemutató Ezerarcú Siófok rovatunkban ezúttal a Balatoni Hajózási Zrt.-vel készítettünk interjút. Beszélgettünk a biztonságról, az ügyfélközpontúságról, a környezetvédelemről és az élményekkel teli balatoni hajózásról.

A siófoki Tourinform iroda már a kezdetek óta kutyabarát helyként üzemel. A Víztorony aljában elhelyezkedő irodánkban szívesen fogadjuk a négylábú kedvenceket. A mindennapokban sok kutyás vendég látogat el hozzánk, ahol a simogatás mellett friss víz is várja a kutyusokat. Emellett kollégáink részletes tájékoztatást adnak a kutyabarát szálláshelyekről, szolgáltatókról és programokról is, hogy a Siófokon töltött időt maximálisan kihasználják a kutyával érkezők, és a pihenés a négylábú családtagok számára is nagyszerűen teljen.

Hétvégén indul a SzínPart idei nyári évada, amelynek nyitó előadásán örökzöld nyári slágerekkel várja a közönséget Szulák Andrea és Csonka András is. Ez alkalomból kérdeztük a két előadóművészt - akik mindketten a Balaton szerelmesei - a Balatonról, nyárról, színházról és siófoki élményeikről.

Lassan minden nyertes e-mail fiókjába megérkeznek a Támogatói okiratok a Kisfaludy Program magánszálláshelyeknek szóló pályázatának kiírójától. Ez a dokumentum, és a Kisfaludy Program weboldalán található mellékletek is fontos szabályokat tartalmaznak a fejlesztések megvalósítását és a pénzügyi elszámolást illetően. Az alábbiakban az erre vonatkozó információkat foglaljuk össze.