Hírek

A turizmus kiemelt helyen a gazdaságvédelmi akciótervben

Az állam 70%-kal támogatja a bérköltségeket, kedvezőbb SZÉP-kártya-kondíciókat vezetnek be, fejlesztési és felújítási programok, valamint képzési támogatások indulnak – újabb részletek derültek ki a kormányzati gazdaságvédelmi akciótervből.

Az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ismertette a kormány hétfőn bejelentett gazdaságvédelmi akciótervének részleteit. Szavai szerint összesen 9200 milliárd forint jut gazdaságvédelemre, ami a nemzeti össztermék 18-20%-a.

A legfőbb feladat a munkahelyek védelme, ezért ha egy cég a rövidített munkaidő bevezetésére kényszerül – három hónapig, bizonyos feltételek teljesülése és „igazságos plafon mellett" –70 százalékkal támogatja az állam a bérköltségeket. Azt is szeretnék, ha ezen idő alatt a dolgozó nem otthon lenne, hanem a cég számára fontos tevékenységet végezne, például képzésben venne részt.

További konkrét adó- és adminisztrációs könnyítéseket is megnevezett a miniszter, eszerint a szociális hozzájárulási adót 2 százalékponttal csökkentik július elsejétől. Ezen felül elhalasztják a céges beszámolók leadási kötelezettségét és a hozzá kapcsolódó éves bevallásokat május 31-ről szeptember 30-ig. Felgyorsítják az áfa-visszaigényléseket: normál adózónak 75 nap helyett 30 napra, megbízható adózónak 30 napról 20 napra.

Speciális fizetési könnyítéseket vezetnek be: részletfizetés, fizetési halasztás, adómérséklési lehetőség is lesz. A fizetés nélküli szabadság alatt a biztosítási jogviszony nem szünetel, a munkáltató befizetheti utána az ekhót.

A munkahelyteremtés érdekében egy sor egyszerű pályázati konstrukciót vezetnek be azoknak a cégeknek, amelyek amellett, hogy megtartják a dolgozóikat, be szeretnének fektetni. Több 100 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra. Azonnali online képzéseket is elindítanak, ezek részben tovább-, részben átképzések.

Mit kap a turizmus?

A kiemelt ágazatokat, köztük a turizmust a következő három évben adócsökkentéssel, beruházási támogatási programokkal, infrastruktúra-fejlesztéssel és kedvező hitelekkel támogatnák.

A turizmusban az alábbi konkrét lépések is történnek:

  • felfüggesztik az idegenforgalmi adót december 31-ig,
  • június 30-ig 4 százalékra csökkentik a SZÉP-kártya szociális hozzájárulási adóját, illetve 450 ezer helyett 800 ezerre emelik a juttatás éves felső összegét a versenyszférában és 200 ezerről 400 ezerre a költségvetési szférában,
  • fejlesztési és felújítási hitelprogramokat is indítanak szállodák, éttermek részére – ezekre a célokra 600 milliárd forintot szánnak.

A likviditást biztosítandó hitel-, garancia- és tőkeprogramokat indítanak el, amelyek minden cég számára elérhetőek lesznek. Hiteleket a vállalkozásoknak 2000 milliárd forint értékben terveznek nyújtani, mint a miniszter fogalmazott, "nagyon kedvező kamatozási feltételek mellett", 500 milliárd forintos állami garancia nyújtása mellett.

Az április 7-én bejelentett intézkedésekről további részleteket itt olvashat.

 

forrás: turizmus.com

 

További hírek; fontos információk

Ezerarcú Siófok rovatunk eheti részében a város egyik legkedveltebb attrakciójáról, a Fordított Házról beszélgettünk a tulajdonossal, Stasiak Marekkal. Siófokon a Május 1. utca és a 7-es főút kereszteződésében fejtetőn álló, nem mindennapi látványosságon már 4. éve messziről megakadhat a szemünk. Ezt a különleges turistalátványosságot egy lengyel vállalkozó hozta elsőként Magyarországra a Balatonhoz.

Balázs Fecó exkluzív nagykoncerttel érkezik 2020. augusztus 14-én a siófoki SzínPartra. A koncert 20:30-kor kezdődik. 

Demjén Ferenc turnéja Siófokra is ellátogat! 2020. augusztus 22-én felcsendülnek az örökzöld dalok a SzínParton.

A Balaton legmodernebb és legnagyobb befogadóképességű szabadtéri előadóhelye az idei nyáron is számos színházi előadással és koncerttel várja a kultúra szerelemeseit, akik egy üde nyári kulturális felfrissülésre vágynak. Július végétől egy hónapon keresztül 11 eseménnyel készülnek a SzínParton.

Siófok képviselő testülete elfogadta a közterületen történő szeszesital fogyasztás korlátozásáról és a szeszesitalt forgalmazó üzletekről szóló rendeletet. Ennek értelmében 2020. augusztus 1-től kezdődően tilossá válik Siófok városán belül a közterületeken történő alkoholfogyasztás, illetve az üzletek mindennapjaiban is változás várható.