Hírek

MTÜ: első lépés a belföldi turizmus fellendítése lesz

A kormány fontos lépéseket tett a turisztikai ágazat megsegítéséért, elsők között hozta meg azokat a döntéseket, amelyek hozzájárulnak a megmaradáshoz – közölte az MTI megkeresésére a Magyar Turisztikai ügynökség.

Az MTÜ közleményében kitért arra, hogy a bejelentett kormányzati intézkedések egyrészt hozzájárulnak a turizmus-vendéglátásban működő vállalkozások életben tartásához, másrészt a munkahelyek megmentéséhez.

A legfontosabb lépés a turisztikai szektor döntéshozói életében most az, hogy ne küldjék el a munkavállalóikat, mert a helyzet javulása után nem lesz kivel újjáépíteni a turizmust, ami a magyar turizmus számára óriási hátrányt okozhat.

A megmaradáshoz a munkaadóknak és a munkavállalóknak is kell áldozatot hozniuk, elbocsátások helyett közösen kell megoldást találni a további foglalkoztatásra.

Mindezek mellett az MTÜ szerint az önkormányzatoknak is hozzá kell járulniuk az ágazat megtartásához, főleg azután, hogy például Budapest és a kiemelt turisztikai célpontok az elmúlt sikeres esztendőkben jelentős bevételre tettek szert a turizmusból, ezért javasolta az iparűzési adó elengedését az ágazat szereplői esetében.

Erre a hétre a hazai szállodák 95 százaléka átmeneti üzemszünetet rendelt el, mivel napról napra emelkedik a visszamondások és ezzel párhuzamosan csökken a foglalások száma.

Az MTÜ a Nemzeti Adatszolgáltató Központon keresztül online látja 1070 szálloda, 1700 panzió, és 27 000 magánszálláshely adatait. Ennek alapján március első hetében még a szálláshelyek töltöttsége 70 százalékos volt, a következő héten 50 százalékos, március közepén már 35 százalékos, ezen a héten pedig Budapesten 11 százalékos, vidéken 15 százalékos volt az átlagos töltöttségi szint.

Mint írták, a főváros turizmusa az első pillanattól kezdve érzékenyebben reagált a koronavírus terjedésére, hiszen többségében külföldi utazókkal telt meg a város.

Az MTÜ abban bízik, hogy júliustól javulhat a helyzet és a nyári időszakban a belföldi turizmus újraindulhat, de ez csak akkor sikerülhet, ha addig nem küldik el az ágazatban dolgozó munkavállalókat – hangsúlyozták.

A turizmusban több mint 400 ezer ember dolgozik, akiket a szektorban és Magyarországon kell tartani. Az átmeneti üzemszünet ideje alatt számos vállalkozás felújításokat hajt végre, vagy éppen munkavállalói képzéseket tart, felkészülve az újraindulásra és az újbóli versenyre.

A lakosság azzal tud segíteni, ha nem lemondják, hanem későbbre teszik belföldi foglalásaikat, illetve házhoz szállítást rendelnek az éttermekből.

A Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésével elindult a „Jót ettem!” kampány, amellyel mindenkit arra biztatnak, hogy továbbra is fogyasszon az éttermek kínálatából, akár elvitelre, akár házhoz szállítással, ezzel is támogatva a vendéglátásban dolgozókat. A talpon maradás nem képzelhető el valamennyi szereplő összefogása nélkül, ehhez mindenki hozzájárulása szükséges.

Az MTÜ a leghatékonyabb segítségnyújtást támogatva az ágazat szereplőinek egy kérdőívet juttatott el, amelyben várja a javaslatokat arra vonatkozóan, hogy milyen további kormányzati intézkedések lennének számukra a leghasznosabbak.

Ahogy csökken a koronavírus okozta megbetegedések száma, a Magyar Turisztikai Ügynökség elindítja a marketingaktivitásokat, ehhez 20 milliárd forintos forrás rendelkezésre áll.

Első lépés a belföldi turizmus fellendítése lesz, de párhuzamosan a küldőpiac-csoportokra is elkészülnek az akciótervek, ahonnan könnyebben visszacsábíthatók a vendégek, ilyenek például a szomszédos országokból érkező turisták.

Az újrainduláskor együtt fognak a startvonalra állni a konkurens Ausztriával és Csehországgal, cél, hogy Magyarország az elsők között állítsa helyre a turizmusát, de ehhez szakképzett munkaerőre lesz szükség – olvasható a közleményben.

 

forrás: turizmus.com

További hírek; fontos információk

A vendéglátás és szabadidő ágazatban működő vállalkozások mellett a szálláshely-szolgáltatók és az utazásszervezők is mentesülnek január végéig a munkáltatói adóterhek megfizetése alól, de ezt igényelni kell.

Már Siófok város utcáit járva a Mikulás és segítője. Figyeljétek Ti is a fehér színű autókat, Integess a Mikulásnak felirattal.

Alig várjuk, hogy újra visszatérjen a városba a megszokott sürgés-forgás, de Siófok téli varázsa idén is Mindenkinek jár!:) Sok-sok játékkal, fotóval és videóval készülünk nektek decemberben, hogy ti is részesei lehessetek a Siófok nyújtotta téli élménynek, és együtt várjuk a karácsonyt!

A Balatonon, hazánk egyik legnépszerűbb üdülőhelyén, az elmúlt években pörgés jellemezte az ingatlanpiacot. A koronavírus megjelenésével azonban ez megváltozott: visszaszorult a kereslet és megtorpantak az árak. 

Mostantól visszaigényelhetik november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük 80%-át a szálláshely-szolgáltatók. Az érintettek az NTAK felületén keresztül, elektronikus űrlap kitöltésével igényelhetik a támogatást, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség még idén folyósít.