Hírek

Ezernyi programmal és élménnyel vár Siófok 2020-ban is!

Egészen biztos, hogy 2020 is eseményekkel, izgalommal és csodás élményekkel teli lesz Siófokon. Bizony idén is mindenki megtalálhatja majd azt a programot, ami számára az igazi kikapcsolódást jelenti. A sport szerelmesei, a fesztiválokra, rendezvényekre, koncertekre és egyéb szórakozásra vágyók, a gasztronómiai sokszínűséget keresők, a kultúra és hagyományok iránt érdeklődők, családosok, egyszóval mindenki megtalálta a számítását, aki az év során Siófokra látogat, hiszen „itt kezdődik a Balaton!”

A tavalyi évben a Balaton sportfővárosává nyilvánított Siófok 2020-ban sem okoz majd csalódást az aktív élmények szerelmeseinek. Számtalan futóknak, kerékpárosoknak szóló verseny vagy túra indul idén is, akár amatőr, akár profi sportolók számára. A mozogni vágyók ismét részt vehetnek a mókás hangulatban rendezett kisebb futóversenyeken, például a húsvéti Nyúlfutamon, de márciusban szupermaraton is indul Siófokról, majd nyáron ismét eljön a Tour de Pelso kerékpárverseny is, majd a Nemzeti Regattán az ország több települése méretteti meg magát vitorlázásban és sárkányhajózásban Siófok kikötőjénél. Természetesen a sportélményeknek itt nincs vége, hiszen a város és környéke számtalan lehetőséget nyújt kajak-kenuzásra, SUP-ozásra, jógára, kerékpártúrákra vagy akár csak a hangulatos hajnali kocogásokra a mólón.

Idén sem telhet el egy hónap sem rendezvények, programok és koncertek nélkül. A nagy városi rendezvényeken a napközbeni, kicsiknek és nagyoknak szóló programok mellett mindig találunk valami finomságot is, a vásárfiáról pedig a kézművesek gondoskodnak. Minden rendezvényen érdemes figyelni az ingyenes koncertprogramokra is, hiszen 2020-ban is jobbnál jobb zenészek érkeznek Siófokra. Márciusban Gasztro Mustra és Kézműves vásár vár minket a Hajóállomáson, áprilisban pedig Húsvéti Nyuladalom a Víztoronynál. Májusban megünnepeljük a Gyermeknapot, majd elindítjuk a nyári szezont a Pünkösdi Szezonnyitóval és ezzel együtt a PLÁZS koncertszezonját is. Június végétől augusztus végéig szinte minden napra jut egy-egy izgalmas kulturális szabadtéri program a belvárosba, a Hajóállomásra vagy a Jókai parkba: operett, gyermekszínház, néptánc, koncertek, orgonahangverseny, és persze a város szabadtéri színpadja, a SzínPart zenei és színházi előadásai. Augusztusban a Nyári Piknik és Fröccs Fesztivál, majd a Bor és Kenyér Ünnepe színesíti a hétköznapokat, aztán elérkeznek az őszi gasztrofesztiválok. A Sör és Csülök Fesztivállal marasztaljuk a szeptemberi napsütést, októberben a halaké, novemberben pedig a libáé a főszerep a Halfesztiválon és a Libadalmon. Október végén persze a világhírű zeneszerző szülővárosaként Siófok ismét megrendezi a Kálmán Imre Emléknapokat is. A téli szezont a Városnap és a Jégkikötő korcsolyapályája köszönti, majd ünnepi hangulatban várjuk a karácsonyt az Aranycsengő Adventi Vásáros. Az évbúcsúztatásra is érdemes Siófokot választani, hiszen ezúttal sem marad el az Évzáró Puncs Party és a Szilveszteri Party sem.

Az említett rendezvények mellett több kisebb program is színesíti az évben Siófok kínálatát. A már említett sportesemények, a kézműves vásárok, kutyasétáltatások, Halloween és Mikulás hajók, kiállítások, előadások és más egyesületi programok mind gazdagabbá teszik a várost 2020-ban is.

Érdemes tehát Siófokon keresgélni, ha programokra vágyunk, hiszen a város 2020-ban is gondoskodik róla, hogy széles kínálatával minden helyi vagy idelátogató érdeklődőnek kedveskedjen. Ha bővebb információra lenne szükségünk az eseményekkel, látnivalókkal vagy programlehetőségekkel kapcsolatban, akkor látogassunk el a Hello Siófok Facebook és Instagram oldalakra, ahol minden fontos részletet megtalálunk.

 

További hírek; fontos információk

A facebook.com/hellosiofok oldalon közzétett nyereményjáték szabályzata.

2020 nyara az elmúlt évekhez képest történelmi számokkal vonul majd be a turisztikai ágazat emlékezetébe. Soha nem látott csúcson a belföldi utazók és vendégéjszakák száma, ugyanakkor a fővárosi szálláshelyek továbbra is mélyrepülésben.

Meglepő adatok derültek ki a digitális forgalomfigyelésen alapuló LocSight elemzéséből: egy hónapnál is többet töltött idén a Balatonon a látogatók 28%-a. Természetesen köztük jelentős számban voltak azok, akik saját ingatlannal rendelkeznek a tónál.

Véget ért a szünidő, a nyár folyamán együttesen több száz pecsétet osztottak ki a siófoki partnerek a Kajlát kereső kisdiákok számára. Siófokon számos helyen várták kedvezménnyel a gyermekeket és családjaikat, akik pecsételő helyeket is szép számmal találtak.

A tavaszi nehézségek után, a vártnál sokkal szerencsésebben alakult a járvány ellenére is az idei nyári szezon, és egy igen erős július, augusztusi időszakot tudhat maga mögött a város, és a siófoki Tourinform iroda is.