Nachrichten

Jó eredményt hozott a BAHART elégedettség-felmérése

A hivatalos hajózási szezon hamarosan véget ér, de a BAHART ősszel, sőt télen is készül hajózási szolgáltatásokkal. A társaság kérdőíves felmérést végzett, hogy az utasok véleménye alapján bővítse szolgáltatásait a jövőben.

A 173. hajózási szezon hivatalosan csak 2019. október 23-án ér véget a Balatonon, így a legforgalmasabb útvonalakon hétvégente továbbra is közlekednek a hajójáratok, négy kikötőben sétahajózásra is van még lehetőség. Az elmúlt három évhez hasonlóan várhatóan 2019-ben is 700 ezer fölé emelkedik a személyhajókkal szállított utasok száma.

A BAHART kérdőíves felmérést végzett, hogy az utasok véleménye alapján bővítse szolgáltatásait a jövőben. A legtöbb menetrendi hajóútvonalon, illetve a séta- és programhajókon, valamint a kompokon összesen több mint 2.200 kérdőívet töltöttek ki a kérdezőbiztosok.

2019-ben tovább növekedett a Balaton régiót felkereső és ezzel párhuzamosan a BAHART szolgáltatásait választó belföldi vendégek aránya. Idén a válaszadók döntő többsége (89%) belföldi utas volt, legtöbben a fővárosból és Pest megyéből érkeztek. Meghatározó küldőterület a Balaton környéke: Somogy, Veszprém és Zala megye is. A válaszadók csupán 11%-a érkezett külföldről, 38% főként Németországból, illetve egyéb német nyelvterületről.

Az utasok nagyobb hányada alapvetően kirándulási céllal vette igénybe a hajózási szolgáltatásokat, a megkérdezettek jellemzően évente csak egyszer hajóztak.

Az elmúlt évek intenzív marketing munkájának is köszönhetően, egyre nagyobb arányban (menetrendi hajózás: 65%; séta- és programhajók: 55%, kompok: 71%) vannak az utazók között azok, akik előre, tudatosan megtervezik a hajós utazást.

 A marketingben nő az online szerepe

Az online és közösségi kommunikációs felületek aránya az előzetes információszerzés során már 30% fölé emelkedett. A hajókon utazók másik, kisebb csoportja a helyszíni impulzusok, élmények és helyi szolgáltatáskínálat alapján dönt a hajózási szolgáltatások megvásárlásáról. Az utasok több mint negyede (27%) továbbra is a kikötőkben kihelyezett tájékoztató felületekről értesül a hajózási lehetőségekről.

Az utazók több mint fele (53%) családdal, illetve párjával (24%) vesz részt a hajóúton, így továbbra is fontos cél, hogy a BAHART családbarát hajózási társasággá váljon, és ehhez igazítsa kínálatát, szolgáltatásait.

 Elégedettek az utasok

Az idei évben az utasok kiemelten magas pontszámokkal értékelték a kikötőben és hajókon dolgozók munkáját, a BAHART megbízhatóságát, valamint a hajók állapotát, felszereltségét.

A menetrendi járatokon a megkérdezettek 95%-a, a séta- és programhajók esetében a válaszadók 96%-a, a kompon utazók közül pedig 93% gondolta úgy, hogy a menetjegyért kifizetett ár összhangban volt a kapott szolgáltatással és annak színvonalával. A vásárlás során az ár, mint szempont hátrébb került, és a sorban csupán az ötödik helyen szerepelt.

A döntés során az árat megelőzi a kollégák hozzáállása és segítőkészsége, a hajók kinézete és állapota, a kikötők megközelíthetősége és a parkolási feltételek, a BAHART megbízhatósága és ismertsége valamint a programkínálat is.

Az utasok elégedettségét tükrözi, hogy a hajókon, illetve pénztárakban, kikötőben dolgozók munkáját a válaszadók több mint 95%-a minősítette az ötfokozatú skálán a legmagasabb 4-es és 5-ös értékkel.

Ebben a témakörben a jegykiadással, a hajónál történő jegykezeléssel, a kommunikációval és a segítőkészséggel kapcsolatban tapasztaltakra kérdezett rá a felmérés.

 

forrás: turizmus.com
kép: BAHART

Weitere Neuigkeiten, wichtige Informationen

Informationen über die Maßnahmen, die Verschließungen, sowie die Programmwegfallen wegend des Coronavirus (COVID-19) in Siófok.

Wir erfrischen und erweitern laufend diese List!

2018 organisiert der Balaton Hajózási Zrt. Vom 9. bis 10. Juni die Nationale Regatta, den Nationalen Segelkomplex der Siedlungen in Siófok. Anlässlich des 50. Geburtstages von Siófok werden 50 Siedlungen von den Veranstaltern veranstaltet - sagt BAHART in seiner Erklärung.

Das Kálmán Imre Kulturzentrum (KIKK) in Siófok erhielt die höchste Auszeichnung des öffentlichen Bildungswesens, den Public Education Quality Award, der von der Chefredakteurin der Institution, Edu Gyulainé Isó, bei der Gala-Zeremonie am Tag der ungarischen Kultur in Budapest übernommen wurde.

Das Organisationskomitee der Tour de Hongrie aus den Resorts 2016 wählte Sport- und Tourismuspunkte in der Auswahl der Veranstaltungsorte aus, die zum Programm des Ungarischen Kreises von 2018 kamen, das jetzt auf einem höheren Niveau ist.