Hírek

Szente Vajk legújabb darabja a siófoki SzínParton

A Játékszín után a siófoki SzínParton is bemutatják Szente Vajk legújabb, nagy sikerrel játszott prózai darabját, a Legénybúcsút. Szente Vajk nemcsak szerzője és rendezője a darabnak, amely két, legénybúcsúra készülő barát viszontagságos estéjét mutatja be, hanem az egyik főszereplője is. Igaz, nem ez volt az eredeti terv. A nemrég Jászai Mari-díjjal kitüntetett Szente Vajk más kulisszatitkokat is elárult, illetve a Játékszín siófoki tapasztalatairól is beszélt a július 27-ei előadás előtt.

Nemrég mutatta be a Játékszín legújabb darabodat, a Legénybúcsút, ami a SzínPart műsorán is szerepel. Milyen visszajelzések érkeztek a nézőktől?

A Legénybúcsú egy érdekes kísérlet volt a részünkről, hiszen ez egy vadonatúj darab, amit most írtam, ezért nem tudhattuk biztosan, hogy sikeres lesz-e vagy nem. Tavaly, mikor az Apácashow-t mutattuk be a rendezésemben, tudtuk, hogy a Broadway-n óriási sikere volt, így ha jól csinálunk mindent, lehet sikerünk Magyarországon is. Amikor műsorra tűztük a Legénybúcsút, az összes előadásra egyből elfogyott a jegy. Ez egyrészt azt jelenti, hogy valószínűleg megbíznak a Játékszínben a nézők, és megkockáztatom, hogy akár az én előadásaim iránt is érdeklődnek. Épp ezért plusz felelősséggel jár az alkotás, erős produkciót kell csinálni. Szerényen ugyan, de be kell vallanunk magunknak, hogy hál’ Istennek tényleg nagyon jól sikerült a Legénybúcsú, hiszen néha a sikereket is be kell vallani.

Milyen érzés a saját daraboddal megélni ezt a sikert? Rendezőként, íróként vagy színészként esik jobban?

Óriási dolog! Talán leginkább szerzőként élem meg, mert ez a darab műfajilag is kicsit újdonság. A farce és a vígjáték határán egyensúlyoz, de közben a sitcom sorozatok világát is megidézi, és az új típusú amerikai filmes vígjátékokra is emlékeztet. Talán a legjobb műfaji besorolása az, hogy én vagyok… De mindenképpen van benne valami újdonság, ami nagyon izgalmas. Rendezőként pedig azt könyvelem el sikernek, hogy nagyon egyszerű eszközökkel, természetesen játszanak benne a színészek, és úgy érik el, hogy ennyire nevessen a közönség. Ez igazán nagy eredmény.

Alexet, a vőlegény barátját játszod a darabban. Mennyire írtad magadra a szerepet?

Egyáltalán nem. Az igaz, hogy Nagy Sándorral, aki a vőlegény játssza, nagyon komoly barátságot ápolunk az életben is, de mégsem magunkra írtam ezeket a szerepeket. Sőt, az eredeti terveimben az szerepelt – ez egy kis kulisszatitok -, hogy Alexet fogja Nagy Sanyi játszani, és amit most ő játszik, azt pedig egy másik színész. Ő viszont nem tudta vállalni a szerepet, ezért mondta Bank Tamás, a Játékszín igazgatója, hogy játszunk ebben az előadásban is együtt Sanyival, ha már a Primadonnák című darabban nagyon jól működünk együtt. Korábban nem játszottam a saját rendezésemben, de arra gondoltam, hogy a Legénybúcsú jó lehetőség ennek kipróbálására.

Tavaly nyáron indult a SzínPart és a Játékszín együttműködése, és te is játszottál az évadban Siófokon, az előbb említett Primadonnákban. Milyen emlékeid vannak a SzínPartról?

Mindig imádom, ha valami új dolog kezdődik a színházi világban, viszont közben néha tartok tőle, hogy vajon a nyári színházakban mennyire tudják átélni a nézők az előadásainkat. De mindig arra jövök rá, hogy ennek a félelemnek nincs alapja, hiszen tavaly Siófokon is azt tapasztaltuk, hogy teljes élményt kap a közönség. Megint egy kis kulisszatitok, de egy különleges emlékünk is fűződik a siófoki Primadonnákhoz. Nagy Sanyival ugyanis elindítottunk egy online viccmesélős videósorozatot, amiből az első rész ott készült. Mára egész komoly követőtábora lett a poénsorozatnak. Ott találtuk ki, az öltözőben ülve, én ennek most hétvégén volt pont egy éve.

Mennyire más egy szabadtéri, nyári színházban játszani, mint a Játékszín megszokott falai között?

Talán azt gondolhatja az ember, hogy hangosabban kell játszani, hogy minden hallható legyen, de szerencsére azoknál a szabadtéri színpadoknál, amiket szépen felújítottak, ilyesmi már nem merül fel. Ezt tapasztaltuk Siófokon is. Ezért mindig kérem is a színészeimet arra, hogy ne csináljanak semmit másképp, ne játsszanak szélesebb mozdulatokkal vagy hangosabban, hiszen így lehet természetes a játék.

Bank Tamás arról beszélt, hogy a siófoki kirándulások kicsit csapatépítőként is szolgálnak a társulat számára. Lesz időtök egy kis időt együtt tölteni Siófokon az előadás után?

Igen, mindenképpen maradni fogunk. Ez egyébként nagyon jellemző a Játékszín társulatára, és talán a Legénybúcsú csapatára különösen, hogy szeretünk egymás társaságában lenni nemcsak a színpadon, hanem azon kívül is.

 

További hírek; fontos információk

Augusztus 16-20. között rendezik meg a nyári szezon legfontosabb siófoki fesztiváltját, a Bor és Kenyér Ünnepét a Balaton legnagyobb tűzijátékával és számos sztárfellépővel, köztük a 100 Tagú Cigányzenekarral. Az ötnapos, ingyenes fesztiválon az esti koncertek mellett kézművesek és gasztroárusok is várják a látogatókat a siófoki Hajóállomáson.

Szinte már mindenki tudja, hogy Siófokon kezdődik a Balaton, így nem is meglepő, hogy a nyári időszakban hatalmas a forgalma a Víztorony földszintjén található Tourinform irodának.

Augusztus 16-18. között az Inglot sminkkamion vár benneteket a siófoki PLÁZSon. A környezetbarát és állatkísérlet mentes márka kicsit több, mint egy éve van jelen a magyar piacon. Az INGLOT egy világszinten elismert, prémium kategóriás sminkmárka, ezért nem is csoda, hogy ez a rövid idő alatt itthon is hatalmas rajongótáborra tett szert. Gyere el Te is a PLÁZS-ra, ahol egy szuper #beachreadymakeup mellett személyes sminktanácsadással és rengeteg tippel várnak az Inglot sminkesei.

A Magyar Közútkezelő Nonprofit Zrt. Somogy Megyei Igazgatósága tájékoztatása szerint 2019. augusztus 12-én (hétfőn) 08.00 óra és 10.30 között forgalomkorlátozásra kerül sor Siófokon, a Széchenyi hídon (a McDonald'stól a rendőrség felé haladó útvonalon) hídvizsgálati munkálatok elvégzése miatt.

Az elmúlt időszakban számos új vendéglátóegység nyitotta meg kapuit városunkban. Specialty kávézótól kezdve a thai, japán valamint az amerikai-mexikói konyha különlegességeit kínáló éttermek mellett a gofri kedvelők is igazi gasztroélményekkel gazdagodhatnak.