Hírek

Állati Jó Gyermeknappal készül Siófok

Siófokon nemcsak május utolsó vasárnapján, hanem egész hétvégén gyereknap lesz. Idén különleges állatos programokkal várja a kicsiket és a nagyobbakat a város május 25-én és 26-án. Lesz kutyabemutató, agility pálya, állatos játszóház, ismeretterjesztő műsorok és még egzotikus állatokkal is lehet majd találkozni. Emellett az Ezer Lámpás Éjszakája országos programsorozatához is kapcsolódik a város május 26-án.

A Kálmán Imre Kulturális Központ minden évben törekszik arra, hogy valamilyen tematika köré építse a gyereknapot, és idén az állatokra esett a választás, hiszen ezzel a témával minden korosztályt meg lehet szólítani – mondta Gyulainé Isó Edina az idei Állati Jó Gyermeknapról. Az is fontos szempont volt, hogy így a Siófoki Állatvédő Alapítvány munkájára is fel tudják hívni a figyelmet. Az alapítvány kutyasimogatóval is készül a gyereknapra.

A programok mindkét nap reggeltől estig zajlanak. Szombaton és vasárnap egész nap lesz tanyás játszóház a Levendula Játszóház és Alkotóműhely jóvoltából, ahol a tanyasi élettel és a ház körül tartott állatokkal ismerkedhetnek meg a gyerekek játékos formában. Szintén egész nap nyitva áll Szarka Piroska vadgazda mérnök ismeretterjesztő játszóháza is, ahol pedig a hazai vadon élő állatokról tudhatnak meg többet a gyerekek. Az ismert vadállatbefogó, Both Zoltán interaktív előadásán pedig egzotikus állatokat is meg lehet csodálni szombaton.

Természetesen gyerekkoncertek és más gyerekműsorok is szerepelnek a hétvégi programok között, de érdekes állatos bemutatókat is tartanak majd a Fő téren. Szombaton a Siófoki Kutyaiskola és Sport Egyesület, vasárnap pedig a Gyermekekkel a Kutyákért – Kutyákkal a Gyermekekért Alapítvány terápiás kutyabemutatóját lehet megnézni. Ez utóbbihoz egy akadálypálya is készül, amelyen később a gyerekek is végig mehetnek saját kedvencükkel.

Mára hagyománynak tekinthető, hogy a városi gyereknapon a siófoki Beszédes József Általános Iskola Speciális Tagozatát lehet támogatni. Szintén a jótékonyság jegyében a felnőtteknek véradásra is lesz lehetőségük május 25-én napközben a Kálmán Imre Kulturális Központ előcsarnokában.

Évek óta elmaradhatatlan része a siófoki gyereknapnak az Ezer Lámpás Éjszakája is. A város idén is csatlakozott a kezdeményezéshez, amely a csellengő gyerekekre akarja felhívni a figyelmet. Vasárnap este ennek keretében ingyenes koncertet ad a Zaporozsec, Hevesi Tamás és Zenekara, illetve a New Level Empire, majd 21 óra 30 perckor világító lufikat engednek magasba a Fő téren.

Szintén a gyerekeltűnések megelőzésének fontosságára hívja fel a figyelmet a Nők Együtt Egyesület gyereknapot megelőző, május 23-i rendezvénye, amelyet idén harmadjára tartanak meg. A polgármesteri hivatalban megrendezett programon fellép az Egerszegi Akusztik, emellett interaktív előadás és beszélgetés is lesz a csellengés veszélyeiről, hiszen évente kb. 250 ezer gyermekeltűnést jelentenek be az EU-ban. Orbán Katalin, a Nők Együtt Egyesület vezetője elmondta, hogy büszkék rá, hogy Siófokon ők foglalkoztak először ezzel az egész társadalmat érintő problémával, és a gyerekeltűnésekhez kapcsolódó programjukkal minél több iskolába, illetve más intézménybe szeretnének eljutni. Ennek kapcsán az egyesület egy kisfilmet is készített, amelyet május 23-án fognak bemutatni. A rendezvény után közös, figyelemfelkeltő siófoki sétára is hívják a több száz résztvevő iskolást és az érdeklődő felnőtteket.

További hírek; fontos információk

Augusztus 16-20. között rendezik meg a nyári szezon legfontosabb siófoki fesztiváltját, a Bor és Kenyér Ünnepét a Balaton legnagyobb tűzijátékával és számos sztárfellépővel, köztük a 100 Tagú Cigányzenekarral. Az ötnapos, ingyenes fesztiválon az esti koncertek mellett kézművesek és gasztroárusok is várják a látogatókat a siófoki Hajóállomáson.

Szinte már mindenki tudja, hogy Siófokon kezdődik a Balaton, így nem is meglepő, hogy a nyári időszakban hatalmas a forgalma a Víztorony földszintjén található Tourinform irodának.

Augusztus 16-18. között az Inglot sminkkamion vár benneteket a siófoki PLÁZSon. A környezetbarát és állatkísérlet mentes márka kicsit több, mint egy éve van jelen a magyar piacon. Az INGLOT egy világszinten elismert, prémium kategóriás sminkmárka, ezért nem is csoda, hogy ez a rövid idő alatt itthon is hatalmas rajongótáborra tett szert. Gyere el Te is a PLÁZS-ra, ahol egy szuper #beachreadymakeup mellett személyes sminktanácsadással és rengeteg tippel várnak az Inglot sminkesei.

A Magyar Közútkezelő Nonprofit Zrt. Somogy Megyei Igazgatósága tájékoztatása szerint 2019. augusztus 12-én (hétfőn) 08.00 óra és 10.30 között forgalomkorlátozásra kerül sor Siófokon, a Széchenyi hídon (a McDonald'stól a rendőrség felé haladó útvonalon) hídvizsgálati munkálatok elvégzése miatt.

Az elmúlt időszakban számos új vendéglátóegység nyitotta meg kapuit városunkban. Specialty kávézótól kezdve a thai, japán valamint az amerikai-mexikói konyha különlegességeit kínáló éttermek mellett a gofri kedvelők is igazi gasztroélményekkel gazdagodhatnak.