Nachrichten

Siófok aktívan ezernyi felejthetetlen élménnyel

Az idei évben a Siófoki Fürdőegylet-Turisztikai Egyesület a város marketingkommunikációjának középpontjába az élményeket helyezte. Az aktív turizmushoz kapcsolódó élményekhez számos sportprogram kapcsolódik az év folyamán.

A kampány részeként egyesületünk egy élménygyűjtő pecsételő füzetet készít, mely a futástól kezdve a kerékpár- és teljesítménytúrákon keresztül a vízi sportokon át 12 darab eseményt tartalmaz.

Minden sportesemény után a résztvevők között siófokos nyereménycsomagot sorsolunk ki. Akik pedig a 12-ből mimimum 6-on részt vesznek, azok között további értékes belépőket, kuponokat sorsolunk ki. A 6, 7, 8, 9, 10, 11  és 12 eseményen résztvevők kategóriájában egyre nagyobb értékű ajándékokért megy a küzdelem.

A kampány most szombaton kezdődő első állomása a Sóstói Tekergő, ahol a résztvevők ellátogatnak a balatonvilágosi magaspartra, majd onnan a Hedon sörfőzdébe, végül a sóstói halastóhoz és a Víztükör Étteremhez is eltekernek. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Az ezt követő programok listája a következő:

  •  Május 29.Kihívás Napja a Fő téren - ingyenes rendezvény (szervező: Kálmán Imre Kulturális Központ)
  • Május 29.: Kihívás Napja: 24 órás evezés a Sión - Siófoki Evezős Bázis - ingyenes program (szervező: Siófoki Kajak-Kenu Sportegyesület)
  • Minden szombaton 9:30-11:30 között: Kötetlen kenzuás a belvárosban - jelentkezés 9:00-9:30 között, részvételi díj ellenében, siofokikajakkenu.hu/kapcsolat (szervező:Siófoki Kajak-Kenu Sportegyesület)
  • Sárkány kaland a Balaton-partonIngyenes interaktív ismerkedés a kiteboard sporttal. Az időpontok a www.siofokikiteosok.hu oldalon folyamatosan kerülnek meghirdetésre egész évben, évszaktól függetlenül, a várható szeles napok függvényében. (szervező: Siófoki Kiteosok - Polgári Jogi Társaság)
  • Június 7-től péntekenként és szombatonként 19:00:-20:30 (időjárástól függően) Naplemente SUP túra: A túra jellege: kezdő, max. létszám: kb. 15 . Részvételi feltétel: úszni tudás és 14 év feletti kor (alatta kísérettel).Részvételi díj: 5.900 Ft/SUP deszka (1 deszkán max. 2 fő is evezhet) Előzetes foglalás szükséges: info@supshop.hu, +36 30 476 8885
  • Június 7-től szombatonként 18:00-19:00, vasárnaponként 10:00-11:00 (időjárástól függően) SUPyoga: az óra jellege: kezdő/középhaladó, max. létszám: kb. 10 fő, Részvételi feltétel: úszni tudás és 14 év feletti kor (alatta kísérettel) Részvételi díj: 3.900 Ft/fő. Előzetes foglalás szükséges: info@supshop.hu, +36 30 476 8885
  •  Július 13. Tökölő / Löszölő / Megalöszölő túra: távtól függő nevezési díj (szervező:Ságvárért Egyesület)
  • Szeptember 21.: Cinege teljesítménytúra: távtól függő nevezési díj (szervezők: Vörös Csaba és Szűcs Endre)
  • Szeptember 21.: Party a szőlőben - kerékpáros túra Ságvárra: előzetes regisztrációhoz kötött, ingyenes program  (szervező: Siófoki Fürdőegylet-Turisztikai Egyesület és Tourinform iroda)
  • November 2.: V. Tökös futás: helyszíni regisztrációhoz kötött, ingyenes program (szervező: Balatuning Egyesület)
  • December 7.: V. Mikulásfutáshelyszíni regisztrációhoz kötött, ingyenes program (szervező: Balatuning Egyesület)

A szervezők mindennemű változás jogát fenntartják.

Az ingyenes pecsételő füzethez a szombati Sóstói tekergőtől kezdve juthatnak hozzá az érdeklődők a siófoki Tourinform irodában (Víztorony - Fő tér 11.).

Részletes tájékoztatás és további információ: facebook.com/hellosiofok

Weitere Neuigkeiten, wichtige Informationen

Ab 0:00 Uhr am 9. Mai (Samstag) bis 24 Uhr am 10. Mai (Sonntag) werden neue Beschränkungen in Siófok einleiten, was für die ganze Wochenende gelten.Die Beschränkungen hat dr. Róbert Lengyel (Bürgermeister von Siófok) im Facebook angemeldet.

 

 

Mit der Milderung der Beschränkungen kann man zahlreich aus den Terrassen und den Gartenlokalen der Restaurant, Konditorei, Bäckereien, Cafés in Siófok wieder vor Ort verbrauchen. In den gastgebenden Geschäfte darf man sich nur aufhalten, wo man mit Mitnahme oder Auslieferung bestellen kann! Bei diesen Geschäften ist die Tragung der Maske verbindlich!

 

Der Umbau der Baross Brücke (zwischen die Indóház Strasse und der Kreisverkehr der Vitorlás Strasse) hat auf unbestimmte Zeit ausgesetzt.

 

Ab 0:00 Uhr am 1. Mai (Freitag) bis 24 Uhr am 3. Mai (Sonntag) werden neue Beschränkungen in Siófok einleiten, was für die ganze Wochenende gelten.Die Beschränkungen hat dr. Róbert Lengyel (Bürgermeister von Siófok) im Facebook angemeldet.

Informationen über die Maßnahmen, die Verschließungen, sowie die Programmwegfallen wegend des Coronavirus (COVID-19) in Siófok.

Wir erfrischen und erweitern laufend diese List!