News

Useful information

Király Viktorral indul a strandszezon Siófokon

Rengeteg kulturális, sport és szórakoztató program közül lehet válogatni májusban Siófokon: a gyereknapi rendezvények mellett a hónap legfontosabb eseménye a Strand Szezonnyitó lesz május 17-19. között, amelyet idén először rendez meg a város. Az ingyenes fesztiválon fellép Király Viktor, a Magna Cum Laude, illetve Marót Viki és zenekara is.

Idén először kap a siófoki Nagystrand megnyitása önálló rendezvényt. Május 17-19. között nagyszabású Strand Szezonnyitóval ünnepli a balatoni nyár kezdetét a város. Péntektől vasárnapig különböző játékok várják a kicsiket és nagyokat, illetve vásári árusok, kézművesek és gasztro kereskedők is kitelepülnek a Nagystrandra, esténként pedig neves fellépők gondoskodnak a hangulatról. Pénteken Király Viktor and The Dreamers, szombaton a Magna Cum Laude, vasárnap pedig Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar ad ingyenes koncertet a PLÁZS színpadán.

Sportprogramokból sem lesz hiány a hónapban. Május 18-án, szombaton, öt távon várja a bringás túrázókat a McDonald's BringaMánia Tour de Balaton, így a teljesítménytúrázók mellett a legkisebbek és a családok is bekapcsolódhatnak a bringázásba. Május 24-én rendezik meg a kajak-kenu sport népszerűsítésére a Sulisárkányok területi versenyét a Sió-csatornán, amelyen a környék általános és középiskoláinak csapatai szállnak vízre. A Kihívás Napján, május 29-én a Kálmán Imre Kulturális Központ idén is közös mozgásra hív mindenkit a Fő térre, a sztárvendég Schobert Norbi lesz. Most először a Siófoki Kajak- Kenu Egyesület is csatlakozik a programokhoz 24 órás evezéssel a Sió-csatornán.

Természetesen május utolsó hétvégéjén a gyereknapot is megünnepli a város, méghozzá egy Állati Jó Gyereknappal. Ismeretterjesztő játszóház, terápiás kutyabemutató, gyerekkoncertek és játszóház is szerepel az állatos témájú gyereknapi programok között május 25-én és 26-án. Vasárnap este pedig az Ezer Lámpás Éjszakája országos programsorozatához kapcsolódva fellép a Zaporozsec, Hevesi Tamás és Zenekara, valamint a New Level Empire is a Fő téren, illetve világító lufikat engednek a magasba, hogy Siófokon is felhívják a figyelmet az eltűnt gyerekekre.

More news, important information

Augusztus 16-20. között rendezik meg a nyári szezon legfontosabb siófoki fesztiváltját, a Bor és Kenyér Ünnepét a Balaton legnagyobb tűzijátékával és számos sztárfellépővel, köztük a 100 Tagú Cigányzenekarral. Az ötnapos, ingyenes fesztiválon az esti koncertek mellett kézművesek és gasztroárusok is várják a látogatókat a siófoki Hajóállomáson.

Szinte már mindenki tudja, hogy Siófokon kezdődik a Balaton, így nem is meglepő, hogy a nyári időszakban hatalmas a forgalma a Víztorony földszintjén található Tourinform irodának.

Augusztus 16-18. között az Inglot sminkkamion vár benneteket a siófoki PLÁZSon. A környezetbarát és állatkísérlet mentes márka kicsit több, mint egy éve van jelen a magyar piacon. Az INGLOT egy világszinten elismert, prémium kategóriás sminkmárka, ezért nem is csoda, hogy ez a rövid idő alatt itthon is hatalmas rajongótáborra tett szert. Gyere el Te is a PLÁZS-ra, ahol egy szuper #beachreadymakeup mellett személyes sminktanácsadással és rengeteg tippel várnak az Inglot sminkesei.

A Magyar Közútkezelő Nonprofit Zrt. Somogy Megyei Igazgatósága tájékoztatása szerint 2019. augusztus 12-én (hétfőn) 08.00 óra és 10.30 között forgalomkorlátozásra kerül sor Siófokon, a Széchenyi hídon (a McDonald'stól a rendőrség felé haladó útvonalon) hídvizsgálati munkálatok elvégzése miatt.

Az elmúlt időszakban számos új vendéglátóegység nyitotta meg kapuit városunkban. Specialty kávézótól kezdve a thai, japán valamint az amerikai-mexikói konyha különlegességeit kínáló éttermek mellett a gofri kedvelők is igazi gasztroélményekkel gazdagodhatnak.