Hírek

Idén először Húsvéti Gyerekhajó indul Siófokról

Siófokon a sonka és a locsolkodás mellett más ünnepi hagyomány is várja a kikapcsolódásra vágyó családokat a négynapos hétvége alatt, hiszen idén is húsvétkor kezdődik a balatoni hajózási szezon. Az első menetrendszerinti hajók mellett különleges sétahajójáratokon is lehet majd utazni, és most először Gyerekhajó is indul Siófokról.

Hosszú ideje hagyomány, hogy a balatoni települések közti menetrendszerinti hajózás húsvétkor kezdődik. Idén április 20-án indul az első balatoni hajó Siófokról Balatonfüredre, ezzel megnyitva a 173. balatoni hajózási szezont. De már az első menetrendszerinti hajó elindítása előtt, nagypénteken egy órás sétahajózáson lehet részt venni három kikötőből: Siófokról, Balatonfüredről és Keszthelyről. Siófokról négy időpontban is indulnak sétahajók április 19-én.

Igazi különlegesség, hogy idén első alkalommal a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) tematikus programmal is készült húsvét alkalmából: a Szent Miklós hajó Húsvéti Gyerekhajóvá alakul Siófokon. A fedélzeten csokitojással, csillámtetoválással és húsvéti kincskereséssel készülnek a gyerekeknek április 21-én, húsvétvasárnap.

Az első hajó ünnepélyes elindítása után a településeket összekötő hajók a tavaszi a menetrend szerint közlekednek áprilisban és májusban. Ebben az időszakban a 867 menetrendi járat mellett 529 sétahajójáratot is indít a BAHART, amelyek 8 kikötőt érintenek.

Siófokról minden nap, hétköznap és hétvégén is indulnak egyórás sétahajójáratok áprilisban és májusban is. Emellett a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon szombaton és ünnepnapokon a menetrendi hajók mellett gyorshajójáratok is közlekednek.

Fotó: Stadler István

További hírek; fontos információk

A tavaszi veszélyhelyzet megnehezítette a turisztikai ágazatban dolgozók mindennapjait, és ez Siófokon sem volt másként. A helyi turisztikai szereplők kitartása, rugalmas hozzállása és a városi szintű együttműködés szerencsére lehetővé tette, hogy Pünkösd hétvégéjén elinduljon az igazi, várva várt siófoki nyár, tele siófoki élményekkel!

A helyi szolgáltatásokat, vendéglátókat bemutató Ezerarcú Siófok rovatunk újabb részével jelentkezünk, ezúttal a siófoki Hotel Yacht**** Wellness & Business-ből, ahol Mile Csaba szállodaigazgatóval beszélgettünk a tavaszi helyzet okozta nehézségekről, a megoldásokról és a jövőről.

 

A Siófok sokszínűségét bemutató rovatunkban legutóbb a megújult Sió Welness Medical Beauty szalon tulajdonosával, Illyés Krisztinával és férjével Krichenbaum Pállal készítettünk interjút. A beszélgetés során szó esett a megújult arculatról, az új gépekről és kezelésekről, a koronavírus okozta nehézségekről és a jövőbeni fejlesztésekről, tervekről.

- avagy MIRŐL és HOGYAN írj, hogy eloszlasd a vendégeid utazással kapcsolatos bizonytalanságait
(forrás: szibea.hu)

Az újranyitás kapujában állunk és körvonalazódni látszanak, hogy marketingesként mi most a legfontosabb feladat. Olyan információkkal kell a vendégeket ellátni, amelyek meggyőzik őket arról, hogy a szálláshelyen a nyaralás alatt sem fenyegeti veszély az egészségüket és végre biztonságosan kiléphetnek a négy fal közül.

Siófok Pünkösd hétvégéjén nyitásra készül! Természetesen minden biztonsági előírásnak megfelelve, vigyázva Rátok, de már mindenki készen áll arra, hogy visszatérjen az élet Siófokra.

Az idei tavasz rendkívül nehéz helyzetbe hozta Siófok vállalkozóit is, gyorsan és rugalmasan kellett alkalmazkodniuk a helyzethez annak érdekében, hogy ne álljon meg teljesen az élet. Szerencsére a kitartás és a városi szintű összefogás lassan, de biztosan meghozta gyümölcsét, és az enyhítések után, mostanra már újra nyílnak az éttermek, kávézók, cukrászdák teraszai, rövidesen visszatér az élet Siófok utcáira.