News

Useful information

A Balaton a szívünk csücske – különleges koncertre készül az Edda Siófokon

Annyi koncertfelkérése van az Eddának, hogy mindet nem is tudja vállalni a zenekar, de a Balatonhoz és Siófokra mindig nagy örömmel mennek – mondja Gömöry Zsolt, az Edda zeneszerzője és billentyűse. A mostani, március 16-i siófoki fellépés pedig azért lesz különleges a zenekar életében, mert az Edda játszhat először a város új sportcsarnokában. A koncertre VIP-jegyet váltók az együttes dedikált koncertkiadványát is ajándékba kapják.

Milyen érzés, hogy még senki nem játszott előttetek a tavaly átadott siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnokban?

Szerencsére zenészként mi avathatjuk fel ezt a gyönyörű sportcsarnokot, aminek szívből örülünk. Remélem, hogy történelmi jelentőségű esemény lesz, és utána még sok jó koncertet tartanak ott a sportesemények mellett. Egyébként volt már ilyen, 1986-ban is mi avattuk fel Sopronban a csarnokot, az ilyesmi mindig nagy boldogság.

Mikor játszottatok utoljára Siófokon?

Néhány évvel ezelőtt, nyáron. A régi szép időkben viszont volt olyan, hogy két hétig is a Balaton körül turnéztunk, és ilyenkor mindig Siófok volt a székhelyünk, onnan mentünk a különböző helyszínekre. Volt egy kedvenc éjszakai kolbászosunk, amit mi csak úgy hívtunk, hogy a vasasztalos. Az esti koncert után mindig bementünk, és reggelig mulattunk. Nagyon szerettek minket. De a Balaton mindig is a szívünk csücske volt.

A koncertezést leszámítva is szívesen jártok a Balatonhoz?

A sűrű turnék miatt nehéz időt szakítani rá, de ha tehetjük, akkor elmegyünk, mert szeretünk oda járni. Szerintem pótolhatatlan kincse Európának és Magyarországnak a tó, ezért ápolni és védeni kell minden körülmények között. De látszik is, hogy egyre csak szépül a Balaton és környéke.

Idén ez lesz a második fellépésetek, mire számíthatnak a rajongók? Milyen jellegű lesz a koncert?

Mi abban a nehéz, de mégis jó helyzetben vagyunk, hogy annyi dalunk és slágerünk van, hogy mindig nagy viták vannak arról, mit játszunk egy-egy koncerten belül. Van, amikor még a helyszínen is alakul a műsor, hiszen van vagy 240 dalunk, amiből lehet válogatni. De mindig próbálunk teljes, átfogó képet adni a zenekar repertoárjából az elsőtől az utolsó lemezig. A siófoki koncert után pedig Észak-Amerikába megy a zenekar.

Ez lesz az Edda első amerikai turnéja. Mit lehet tudni róla?

Két hétig fog tartani, összesen négy helyen játszunk az Egyesült Államokban és Kanadában. A bevételek egy részével pedig a kárpátaljai magyarokat támogatjuk.

Tavaly is sűrű éve volt a zenekarnak, hiszen megjelent egy új lemez és szinte pontosan egy éve egy nagy Aréna-koncert is volt.

Tavaly is idén is sokfelé játszunk, hasítunk, ahogy szoktuk mondani. Rengeteg felkérésünk van, sokat vissza is kell mondanunk, mert nem tudjuk elvállalni őket. Tavaly nagyon klassz évet zártunk, a Papp László Budapest Sportarénában tartott koncert pedig életünk egyik legjobbja volt. Decemberben meg is jelent egy dupla lemezen. A teljes, két és fél órás koncertfelvételből lett egy DVD, egy dalt sem hagytunk ki, illetve készült mellé a legjobb dalokból egy válogatás is CD-re.

Kép: Edda Művek Facebook oldal

More news, important information

Siófokon nemcsak május utolsó vasárnapján, hanem egész hétvégén gyereknap lesz. Idén különleges állatos programokkal várja a kicsiket és a nagyobbakat a város május 25-én és 26-án. Lesz kutyabemutató, agility pálya, állatos játszóház, ismeretterjesztő műsorok és még egzotikus állatokkal is lehet majd találkozni. Emellett az Ezer Lámpás Éjszakája országos programsorozatához is kapcsolódik a város május 26-án.

Évek óta tartó trend, hogy a turizmusban egyre fontosabb az aktív pihenés és a sport. Siófok a balatoni régió legnagyobb településeként nemcsak az egyik legtöbb sportegyesülettel és tömegsportolási lehetőséggel rendelkező város, de számos színvonalas sportrendezvénynek is otthont ad, így egész évben várja az aktív kikapcsolódásra vágyókat és a sportok iránt érdeklődőket.

 

A város marketingkommunikációjáért felelős Siófoki Fürdőegylet-Turisztikai Egyesület az idei évben az élményekre, az aktív turizmusra koncentrál. A számos rendezvényt, különböző sportolási lehetőséget összefogó programsorozat első állomása a Sóstói Tekergő volt. A kerékpáros túra a balatonvilágosi magas-partra vezetett, majd a Hedon Sörfőzdébe is ellátogattak a résztvevők, onnan pedig a sóstói halastó partján lévő Víztükör Étterembe vezetett az útjuk.

Új nagyrendezvénnyel gazdagodik 2019-ben a Siófoki programkínálat. Idén először, hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a Strand Szezonnyitót május 17-19. között, megünnepelve a nyári szezon kezdetét. Az ingyenes rendezvényen fellép Király Viktor és a Magna Cum Laude is.

A benevezett magyarországi települések már készülnek a változatos megmérettetésekre, így az amatőr vitorlásversenyre, a Sió-csatornán zajló sárkányhajó versenyre, valamint a Települési Ízek Utcájában zajló főzőversenyre. A minden bizonnyal látványos és izgalmas versenyeken kívűl színvonalas bemutatkozó műsorokkal is készülnek a települések, melyekre majd a nagyszínpadon kerül sor.