Siófok 50

Itt kezdődik a Balaton

A siófoki Fő tér december 1-jén ünnepi hangulatba öltözik, ugyanis az idén 50. születésnapját ünneplő Siófok jubileumi programsorozatának első decemberi eseménye a karácsonyig tartó Aranycsengő Adventi Vásár. 
A Víztorony körül ismét felsorakoznak a díszes pompába öltöztetett kis faházak, melyek tehetséges kézművesek termékeit rejtik. Az itt fellelhető kínálatból az egész család számára megtalálhatjuk a tökéletes karácsonyi ajándékot. A gasztronómiában is kiemelkedő Siófokon természetesen az adventi vásár alatt sem maradhatnak el az olyan finomságok, mint a kürtőskalács, a lepény, a gőzgombóc vagy a téli kedvenc, a forralt bor. 
Vasárnaponként az adventi hagyományokhoz híven Siófok adventi koszorúján is meggyúlnak a gyertyák, ahogy közeledünk az ünnepek felé. A helyi általános- és középiskolák ünnepi műsora teremti majd meg a varázslatos, meghitt hangulatot a pompázatos karácsonyi fények alatt. Persze idén decemberben is jobbnál jobb előadók kavalkádjára számíthatunk a siófoki Fő téren. A hétvégi fellépők között lesznek Siófok tehetséges helyi zenekarai, és olyan országos hírű műsorokat is meghallgathatunk, mint például a Swing Karácsony a sokoldalú Daniel Speer Brass Friends zenekar előadásában, vagy a Fourtissimo zenekar karácsonyi performansza.
Az advent, az ünnepekrevaló készülődés, a karácsonyra való hangolódás meghitt időszaka, melynek varázslatos hangulata minden évben magával ragadja az embert. Látogasson el Ön is Siófok Fő terére családjával és barátaival, és ünnepeljük együtt az adventi időszakot az Aranycsengő Adventi Vásáron!

Részletes program:

  • 2018. 11. 30.: 
    -10:00-20:00 : Civil szervezetek jótékonysági vására a Fő téren
    -19:00 : Éliás Gyula  JR. és Sztárvendégei
  • 2018. 12.01.:
    -16:00 : Egyszervolt Mesezenekar
    -17:00: Lélekmadár Énekegyüttes
    -18:00: Dj Csucsu - Best of Karácsony
  • 2018. 12. 02.: 
    -
    18:00: Városi fények lekapcsolása, Adventi gyertyagyújtás
    -18:15: Városi díszkivilágítás felkapcsolása
    -18:30: Bolyki Brothers

 

  • 2018.12.07.:
    -18:00: Jazzmin
  • 2018.12.08.:
    -9:00-12:30: Mikulásfutás
    -16:00: Szotyola zenekar
    -17:00: Czeglédi Nagy Zsófia
    -18:00: Dj Csucsu
  • 2018.12.09.:
    -17:00: Adventi Gyertyagyújtás
    -17:10: Brass show
    -18:00: Mojito show

 

  • 2018.12.14.:
    -18:00: Noah's Ark
  • 2018.12.15.:
    -16:00: Kispárna Zenekar
    -17:00: Foki Operett
    -18:00: Dj Csucsu
  • 2018.12.16.
    -17:00: Adventi Gyertyagyújtás
    -17:10: Fourtissimo Karácsony
    -18:00: Silent Way

 

  • 2018.12.21.:
    -18:00: Egerszegi Akusztik
  • 2018.12.22.:
    -16:00: Mesekocsi Színház
    -17:00: Gudics Máté
    -18:00: Dj Csucsu
  • 2018.12.23.:
    -17:00: Adventi Gyertyagyújtás
    -17:10: Fivelive Acapella
    -18:00: Latin Lounge Trió

 

 

 

 

 

Esemény időpontja
2018.12.01 - 2018.12.23
További események
2018.12.16 16:00
Kálmán Imre Kulturális Központ
8600, Siófok, Fő tér 2.
17
december
2018.12.17 16:30 - 17:15
Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtár
8600, Siófok, Fő tér 2./a
2018.12.19 17:00 - 19:00
Kálmán Imre Kulturális Központ
8600, Siófok, Fő tér 2.