Hírek

Itt kezdődik a Balaton

Jóga és a Víz áldásos találkozása.

A Kaliforniából indult új jóga irányzat a SUP és a jóga különleges fúziója.

A SUPyoga órákon a némileg módosított jóga pózokban (ászanákban) a fókuszt, a szilárd talajon végzett gyakorláshoz hasonlóan az „itt” és a „most”, azaz a jelenlét átélésére helyezzük. Azonban, ha a SUP deszkán ezt szem elől tévesztjük, hamar ez történhet velünk is: nagyot csobbanunk a vízben…
Mindemellett remekül fejleszti a koncentrációs készséget és igazi kihívás mindazoknak, akik úgy érzik új impulzusra van szükségük a jól begyakorolt mozdulatok mellett. A lélek hullámzásaira is igazi gyógyír a naplementében gyönyörködve, fejjel lefelé látni a világot.

A SUPyoga órán való részvételhez nem szükséges előzetes jógás tapasztalat, kizárólag az elemek (Nap, szél, víz) megtapasztalásához nyitott szív és vízbiztonság. Napos időben javasolt kényelmes,sportos fürdőruha vagy lycra ruházat viselése, mely nem szívja magába a vizet. Hűvösebb időben praktikus felsőruházatot is magunkkal vinni. Azonban az állva evezés során általában nem lesz vizes a ruhánk, akár egy erre a célra kialakított hálóba is beletehetjük a deszka elején.

Esemény időpontja
2019.08.17 18:00 - 19:00
További események